Juhász György lesz az új rektor

Február 1-jétől új rektora lesz a komáromi Selye János Egyetemnek. Tóth János jelenlegi rektort Juhász György váltja, akit az egyetem Akadémiai Szenátusa a múlt héten egyhangúlag választott meg rektorjelöltnek. Hivatalos kinevezésére azonban még várni kell, ez ugyanis a köztársasági elnök hatásköre. A rektorhelyettesből rektorrá előlépő Juhász Györgyöt terveiről, új tanulmányi programokról és az egyetem gyenge pontjáról kérdeztük.

juhász györgy

Az Akadémiai Szenátus tagjai előtt vázolt elképzeléseinek vissza-visszatérő eleme, kulcsszava a folytonosság volt. Mit jelent ez közelebbről?

A folytonosság alatt mindenekelőtt a jelenlegi eredményekre való támaszkodást és a jelenlegi hallgatói létszám szinten tartását értem. Nem lesz könnyű feladat, hiszen komoly demográfiai problémákkal küszködik a szlovákiai magyarság: egyre kevesebb diák végez a középiskolákban, egyre kevesebben érettségiznek. Ebben a problémában természetesen a Selye János Egyetem mellett más szlovákiai, valamint csehországi és magyarországi egyetemek is érintettek. Nagy kihívás lesz tehát, hogy a jelenlegi hallgatói létszámot a jövőben is tartani tudjuk. A kérdés már csak azért is fontos, mert ez egyúttal finanszírozási kérdés is: az állami dotációk jelentős része a diáklétszámtól függ.

Az anyaországi diákok megszólítása lehet az egyik megoldás?

Egyre több a Magyarországról érkező diákunk, aminek nagyon örülünk. Szeretnénk, ha ez a tendencia folytatódna. Ezért ahogyan a múltban, úgy a jövőben is komoly tevékenységet kívánunk kifejteni annak érdekében, hogy a magyarországi diákok számára is vonzók, elérhetők és érdekesek legyünk.

Ugyanakkor az egyetem bizonyos belső, írásos kommunikációja (beleértve a diákokkal folytatott hivatalos kommunikációt is) szlovák nyelven folyik. Ebben történhet változás?

A kérdésben megfogalmazotakkal nem értek teljesen egyet. A SJE volt az első és egyedüli felsőokatási intézmény Szlovákiában, amely az AIS-t (a teljes akadémiai információs rendszert) magyarította, így ezt a hallgatók magyar nyelven is használhatják. Ennek eredményeképpen kétnyelvű (szlovák-magyar) diplomát is ki tudunk adni. Felelősségteljesen ki merem jelenteni, hogy minden igyekezetünk a magyar nyelv egyenértékű használatát segíti elő az egyetemen. Lehet azonban, hogy vannak még bizonyos hiányosságaink ezen a területen, amelyek főleg az egyes karokat érintik. Ezt a dékánokkal szeretném majd megvizsgálni, mivel ez kari és nem egyetemi kompetencia. Célunk, hogy a magyar nyelvet a lehető legnagyobb mértékben használjuk az egyetemen.

Tervei között új tanulmányi programok indításáról is szót ejtett. Milyen új képzések indulhatnak a Selyén?

Egyik célunk, hogy pedagógiai tudományterületen doktori iskolát nyissunk. Hosszú távú fejlesztési tervünkben pedig olyan tanulmányi programok indítása is szerepel, melyek eddig hiányoztak a kínálatunkból. Ilyen a geográfus- és a testnevelőtanár-képzés, valamint egy magyar nyelvű egészségügyi ápolói tanulmányi program elindítása. Ehhez azonban a személyi feltételeken túl az anyagi és az infrastrukturális feltételeket is meg kell teremtenünk, ami nem könnyű feladat.

Amikor hosszú távú terveket említ, pontosan mennyi időre gondol?

Hosszú távú fejlesztési tervünk 2021-ig szól. Tavaly fogadtuk el, vagyis hatéves időszakra szóló tervekről beszélünk.

Gyenge pontja az egyetemnek, hogy kevés olyan szlovákiai magyar oktatója van, akik megfelelő tudományos fokozattal rendelkeznek. Ezen miként kíván változtatni?

Jelenleg ezt azzal oldjuk meg, hogy magyarországi oktatókat is alkalmazunk. Jó hír ugyanakkor, hogy az elmúlt években több hazai oktatónk is tudományos fokozatot szerzett. Bízom benne, hogy ez folytatódni fog, és idővel felvidéki magyar szakemberekkel tudjuk lefedni az egyes tanulmányi programokat.

A Selye hónapokkal ezelőtt teljesítette az egyetemi besorolás valamennyi feltételét. Utólag visszatekintve mennyire volt nehéz az akkreditációs bizottság elvárásainak megfelelni?

Kemény munka volt. Az egyetem teljes oktatói gárdája részese ennek a sikernek, hiszen minden egyes tanulmányi programot (beleértve azokat is, melyeket újonnan indítottunk) újra, a komplex akkreditáció keretében pedig az egyes tudományterületeket is akkreditáltatnunk kellett.

Négy évre szól a mandátuma. Elképzelései szerint 2020-ban a Selye János Egyetemnek hol kell majd tartania?

Én azzal már elégedett lennék, ha megőriznénk azokat a mutatókat, melyek egyetemünket jelenleg is jellemzik, és ha a következő években is úgy alakulnának a diáklétszámok, hogy az egyetem finanszírozási szempontból is fenntartható legyen. Ez jelenleg mintegy 1300-1400 nappali tagozatos hallgatót jelent. Ezt ma hozni tudjuk, remélem a jövőben is!

(langschadl)

Top