Idősek hónapja Komáromban

Október az idősek iránti tisztelet hónapja, amely a szép kort megélő emberekről és megbecsülésükről szól. Komárom város minden évben több programmal kedveskedik nekik, így lesz ez idén is.

idosek

Október 11-én, a Városi Művelődési Központban 18.00 órakor kezdődő jótékonysági koncertre a város tiszteletjegyeket biztosít a nyugdíjasoknak. A koncert a Budapesti Operettszínház, a Madách Színház, a Győri Nemzeti Színház és a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével jön létre. Bevételét a szociálisan rászoruló középiskolások támogatására fordítják a szervezők.

Október 13-án 15.00 órakor kerül sor a felújított komáromi nyugdíjasklub ünnepélyes átadására, amelynek során a székesfehérvári énekesnő, Dézsenyi Zsófi és partnere kedveskedik majd magyar táncdalslágerekkel az ünnepelteknek.

Október 14-én 14.00 órai kezdettel az ismert televíziós személyiség, Gizela Oňová énekesnő ad elő örökzöld szlovák és magyar slágereket a Városi Művelődési Központban. A „S úsmevom a so spevom“ című, egyórás díjmentes műsorra minden szépkorút várnak.

Október 22-én 10.00 órától a Colette című magyar szinkronos filmet vetíti a Tatra mozi, 13.00 órától pedig a Teroristka című cseh komédia nézhető meg. A belépés a nyugdíjas korú filmkedvelőknek ingyenes.

Az Őrsújfalun működő nyugdíjasklub tagjait október 3-án, a kavai klub nyugdíjasait október 10-én, az Ispotály utcai nyugdíjasotthon lakóit pedig október 17-én köszönti fel Keszegh Béla polgármester. A város nevében ugyancsak tiszteletét teszi Komárom legidősebb polgárainál.

„A szépkorúakra való odafigyelés fontos pillére az önkormányzat munkájának, hiszen a helyi közösség nélkülözhetetlen tagjai. Hálával tartozunk az idősebb generációknak, mert az ő munkájuk eredményére támaszkodva tudja a mai nemzedék a várost továbbfejleszteni – mondta Komárom polgármestere. – Szükség van idősebb polgártársaink tanácsaira, bölcsességére. Élettapasztalataikból fakadó történeteiket érdemes meghallgatni. Olyan várost szeretnénk, ahol a tisztelet az időseknek az egész évben kijár.“

(d)

Top