Hivatali átszervezés Komáromban

Kisebb átszervezés történt a komáromi városi hivatalon belül: a legjelentősebb változás, hogy több hivatalnok, egy külön csoport foglalkozik majd a közbeszerzésekkel. A hivatal létszáma nem bővült, csak a hatékonyság jegyében került sor átalakításra.


hivatal1

„Augusztus 1-től valóban változás állt be a hivatali struktúrában, amely egyébként már megtekinthető a város honlapján“ – válaszolta megkeresésünkre Szitás Péter, aki amellett, hogy továbbra is a polgármester asszisztenseként dolgozik, ezentúl a sajtó-kapcsolattartói munkakört is átveszi, miután a sajtószóvivői poszt július végével megszűnt.

„Mivel a legnagyobb közbeszerzések a fejlesztési osztályt érintik, a közbeszerzésekkel foglalkozó állomány ide került, s ki is egészült egy korábban is ott dolgozó referenssel. A változástól a hatékonyság növelését várjuk. Hasonló átszervezés volt a karbantartás terén, ahol több szakember, akik különböző osztályokon voltak eddig, egy irányítás alá kerültek“ – vázolta Szitás Péter.

Rákérdeztünk Andruskó Imre képviselő értesülésére, aki szerint – mint azt közösségi oldalán is írta – Stubendek László polgármester „le akarja váltani az egyik alpolgármestert“. Pletykák szerint Knirs Imrét, mivel elégedetlen a munkájával. Ezzel kapcsolatban Szitás Péter csupán annyit mondott: közösségi oldalakon megjelent nyári pletykákat nem kommentálnak.

(cs)

Top