Hat faluban legyőzték az eddigi polgármestert

Független polgármesterek többségben, a Híd előrelépett, az MKP visszaesett a Komáromi járás falvaiban.

A Komáromi járás falvainak választási eredményei némileg más képet festenek, mint a városoké. Bár a 38 községben is a függetlenek vannak túlsúlyban, az is elmondható, hogy a Híd jól szerepelt, jelentősen növelte polgármesterei számát. Az MKP szereplése ezzel szemben inkább kudarc. Sokatmondó az is, hogy 17 faluban csak egyetlen polgármesterjelölt állt rajthoz – miközben négy éve csak 8 ilyen település volt.

martovce_2704

Jellemző volt a novemberi önkormányzati választásra, hogy sok községben – összesen 17-ben – előre lefutott volt a polgármester-választás, hiszen csak egyetlen jelölt indult. Így volt ez Bátorkeszin, Bogyán, Bogyaréten, Búcson, Csicsón, Füssön, Hetényen, Ifjúságfalván, Kolozsnémán, Martoson, Marcelházán, Nagykeszin, Szilason, Tanyon, Újpusztán, Vágfüzesen és Zsemlékesen is. Négy községben ráadásul a képviselők választása is tét nélküli volt, csak annyi jelölt indult, ahány mandátum szerezhető volt. Ha nincs választási lehetőség, az biztos nem a demokrácia diadala – úgy tűnik, a közügyek iránti érdeklődés csökkenése nemcsak a választási hajlandóságban mutatkozik meg. Az említett községekben a részvételi arány is alacsony volt a tét hiánya miatt – a legkevesebben Tanyon és Marcelházán szavaztak, csupán a választók 25 százaléka. Ezzel szemben Dunaradványon (80%), Paton és Virten (77%) volt a legnagyobb a szavazókedv.

Ahol választási verseny is volt, ott arányaiban a legnagyobb győzelmet Megyercs és Izsa régi-új polgármesterei, Molnár Zoltán (független) és Domin István (MKP) aratták, illetve Lakszakállas új vezetője, Mayer Ferenc (független). Mindhárman a szavazatok több mint 85 százalékát szerezték meg. A legszorosabb küzdelem viszont Dunamocson volt, ahol Tóth Eszter csupán 11 szavazattal előzte meg az eddigi polgármestert, Banai Tóth Pált.

Négy évvel ezelőtt minden induló hivatalban lévő polgármestert újraválasztottak a járás községeiben, most azonban kritikusabbak voltak a választók az eddigi vezetőkkel szemben. A már említett Dunamocson, Keszegfalván, Nemesócsán, Perbetén, Virten és Újgyallán is legyőzték a regnáló polgármestert. Néhány más helyen – Gelléren, Lakszakállas, Naszvad, Pat – is új polgármester vezeti majd a falut, ám ezeken a helyeken nem is indult a választáson az eddigi településvezető.

Ha a Komáromi járás községeit nézzük, ahogy 4 éve, most is a független polgármesterjelöltek vannak túlsúlyban, 16 településen győztek, ami 3-mal kevesebb, mint 2014-ben. A Híd viszont jelentősen előrelépett, hiszen míg korábban csak 4 jelölt nyert a párt színeiben (és további 3 Híd-MKP koalíciósként), most 11 községben lesz polgármesterük. Ehhez a viszonylag jó eredményhez kellett az is, hogy jól „igazoltak”, hiszen négy éve Bajcs, Bogya és Ifjúságfalva polgármestere még nem a párt jelöltjeként győzött, most viszont már Bugár Béla pártját erősítik, azaz esélyes helyi jelölteket csábítottak magukhoz – kormánypártként nyilván vonzó lehetőségeket kínálva.

Az MKP járási eredménye ezzel szemben kisebb bukás a járásbeli falvakban, hiszen míg az előző választáson 10 jelöltjük győzött a polgármester-választáson, most csak 9. Ezen kívül Marcelházán egy Híd és MKP által közösen támogatott jelölt győzött, a szlovák többségű Sziloson pedig a KDH jelöltjét újraválasztották. Ha összehasonlítjuk a Komáromi járást az ország másik magyar többségű járásával, a Dunaszerdahelyivel, látható, hogy ott jobban szerepelt az MKP, a Híd pedig gyengébben.

(Csaba Ádám, fotók: Drozd Milán)


Járásunk falvainak eredményei

martovce_2714

A polgármester-választás esetében az összes jelölt nevét és az általuk szerzett szavazatok számát közöltük. Az első, kiemelt név a község megválasztott polgármestere. A képviselőknél csak az önkormányzatba bekerült képviselőket soroltuk fel a kapott szavazatok számával együtt. Ahol a megválasztott polgármester képviselőként is mandátumot szerzett, ott a helyére pótképviselő lép. Mivel azonban a statisztikai hivatal egyelőre nem közölte a községek képviselő-választásának teljes eredményét, a pótképviselő személyét nem tudtuk minden esetben feltüntetni.


Bajcs

Polgármester-választás: Virág Oto (Híd) 452 szavazat, Marek Juraj (f.) 132 szavazat.

Képviselők: Bachorec František (Híd) 373, Tatár Viktor (Híd) 276, Mojzes Norbert (f.) 251, Pastorek Peter (Híd) 240, Tankó Kristián (Híd) 238, Mareková Denisa (MKP) 229, Kmeťo Tibor (f.) 208, Pogány Olga (Híd) 203, Szabó Andrea (OĽANO) 203.


Bátorkeszi

Polgármester-választás: Labancz Roland (MKP) 961 szavazat.

Képviselők: Noszkai Zoltán (f.) 717, Hasilla Miroslav (f.) 601, Bóna Tamás (f.) 587, Nagy Beáta (MKP) 513, Cséplő Zoltán (f.) 479, Szabó Tibor (MKP) 457, Mácsodi Róbert (MKP) 451, Zsok Gizella (f.) 449, Urbán Gábor (MKP) 428, Pintér János (MKP) 427, Bóna Zoltán (MKP) 421.


Bogya

Polgármester-választás: Fitos Zsuzsanna (Híd) 121 szavazat.

Képviselők: Antal Béla (Híd) 104, Antal Márta (f.) 92, Nagy Tímea (f.) 65, Patócs László (Híd) 57, Csicsó Erzsébet (MKP) 56.


Bogyarét

Polgármester-választás: Aradi Mónika (MKP) 59 szavazat.

Képviselők: Borsányi Béla (MKP) 60, Aradi István György (MKP) 54, Vermes Anikó (MKP) 47, Bagin László (MKP) 43, Kovács József (Híd) 43.


Búcs

Polgármester-választás: Karkó János (f.) 397 szavazat.

Képviselők: Várady Gál Éva (MKDSZ) 268, Grajczki István (f.) 254, Puskás Attila (f.) 253, Kerekes Levente (f.) 234, Medza Arnold (f.) 208, Csenger Árpád (f.) 205, Fodor János (f.) 205, Bruszi József (f.) 195, Molnár Gábor (MKP) 181.


Csallóközaranyos

Polgármester-választás: Varjú Éva (Híd) 694 szavazat, Molnár Zsuzsanna (f.) 430 szavazat.

Képviselők: Hegedűs Csaba (Híd) 635, Aranyosi Gábor (f.) 628, Varjú Péter (Híd) 595, Szabó Viktor (Híd) 563, Sebestyén Mária (Híd) 561, Kušík Tomáš (f.) 503, Keszán Anikó (f.) 476, Prétor Mária (f.) 470, Vígh Péter (Híd) 464.


Csicsó

Polgármester-választás: Földes Csaba (MKP) 284 szavazat.

Képviselők: Mező András (MKP) 257, Egri Judit (MKP) 239, Megály Dávid (MKP) 229, Katona István (MKP) 227, Németh Aneta (MKP) 210, Győri Andrea (MKP) 207, Bödők Teréz (MKP) 198.


Dunamocs

Polgármester-választás: Tóth Eszter (f.) 255 szavazat, Banai Tóth Pál (f.) 244 szavazat, Szalai Kornélia (f.) 101 szavazat, Szalay Ferenc (f.) 54 szavazat.

Képviselők: Bábi Tibor (MKP) 347, Miklós Tamás (MKP) 325, Antal Mihály (MKP) 303, Jókai Andrea (MKP) 286, Fülöp Zsigmond (f.) 279, Nagy Róbert (f.) 262, Szalai Kornélia (f.) 259, Bóna Zsolt (MKDSZ) 247, Szalay Ferenc (f.) 243.


Dunaradvány

Polgármester-választás: Púchovský Ľubomír (f.) 299 szavazat, Chovan Irén (MKP) 164 szavazat.

Képviselők: Juhász Béla (f.) 310, Vörös Ádám (f.) 305, Fodor Attila (f.) 255, Vörös Ferenc (f.) 233, Hajtman Zsuzsanna (f.) 226, Hornyák László (f.) 225, Vörös Attila (MKP) 215.


Ekel

Polgármester-választás: Fekete Iveta (f.) 410 szavazat, Csicsó János (f.) 172 szavazat, Kulcsár Ferdinánd (f.) 136 szavazat.

Képviselők: Csernyánszka Mónika (MKP) 461, Bohos Éva (f.) 436, Kucsora Zoltán (MKP) 324, Kulcsár Ferdinánd (f.) 297, Török Tivadar (MKP) 289, Farkas András (MKP) 288, Nagy Anita (MKP) 284, Olláry Vidor (f.) 280, Antala Štefan (f.) 269.


Füss

Polgármester-választás: Farkas Károly (Híd) 161 szavazat.

Képviselők: Kálmán Jozef (Híd) 129, Hlavačka Stanislav (Híd) 127, Rajkó Attila (Híd) 117, Szabó Ladislav (Híd) 115, Ódor Valent (Híd) 110, Gaál Eugen (Híd) 105, Nagy Gusztáv (Híd) 101.


Gellér

Polgármester-választás: Kürthy György (MKP) 178 szavazat, Paksi Tibor (f.) 69 szavazat.

Képviselők: Inczédi Tamás (MKP) 172, Jassová Irena (MKP) 156, Csémi Dionýz (f.) 149, Katona Terézia (MKP) 138, Szabó Dezider (f.) 135.


Hetény

Polgármester-választás: Magyari Ferenc (Híd) 533 szavazat.

Képviselők: Rancsó Róbert (f.) 410, Hencz Loránt (f.) 392, Csintalan Csaba (f.) 389, Bakulár Zoltán (f.) 375, Hencz Mikuláš (f.) 369, Vojačeková Jana (f.) 365, Sárai Eugen (f.) 339, Csintalan István (MKP) 325, Ollé Gábor (MKP) 250.


Ifjúságfalva

Polgármester-választás: Gönczöl Gabriella (Híd) 167 szavazat.

Képviselők: Tuška Marcel (f.) 116, Fülöp Tibor (f.) 111,. Varga Ottó (f.) 106, Plavec Marián (f.) 102, Skalnická Mahuliena (Híd) 93.


Ímely

Polgármester-választás: Tyukos Ferenc (függ.) 605 szavazat, Tóth Gyöngyike (MKP) 202 szavazat.

Képviselők: Tóth Marián (MKP) 496, Bacigál Michal (Híd) 454, Kucman Michal (Híd) 449, Petrík Marek (Híd) 427, Harisová Viktória (f.) 421, Kovács Alica (MKP) 348, Kesan Ladislav (Híd) 344, Závodský Ladislav (MKP) 311, Tóth Gyöngyike (MKP) 305.


Izsa

Polgármester-választás: Domin István (MKP) 756 szavazat, Vass István (függ.) 82 szavazat, Szabó Gyula (Híd) 24 szavazat.

Képviselők: Balogh Tímea (MKP) 520, Broczká Csilla (MKP) 488, Varga Márta (MKP) 434, Bulajcsík Klaudia (MKP) 424, Šipoš Peter (f.) 369, Vicianová Helena (f.) 360, Kiss Zsolt (MKP) 357, Csókás Ferenc (MKP) 351, Majkút Tamás (MKP) 327.


Karva

Polgármester-választás: Duka Gábor (függ.) 224 szavazat, Ollé István (MKP) 128 szavazat, Kuczmann István (függ.) 65 szavazat, Vicena Krisztián (Híd) 11 szavazat.

Képviselők: Gulyás Karol (f.) 239, Sabla Imre (f.) 232, Tóth Tibor (Híd) 217, Hromada Vojtech (MKP) 183, Ollé Katalin (MKP) 182, Vasas Friderika (MKP) 160, Virág Helena (MKP) 154.


Keszegfalva

Polgármester-választás: Pataki Dezső (MKP) 535 szavazat, Lehocký Milan (függ.) 258 szavazat, Novák Roland (függ.) 148 szavazat.

Képviselők: Bényi Zoltán (f.), Lőrincz Tibor (MKP), Blaškovič Lőrincz Erika (MKP), Novák Roland (függ.), Szüllő Zsolt (MKP), Viczena Edina (MKP), Markovics János (MKP), Lőrincz Alexander (MKP), Kertész Ildikó (Híd).


Kolozsnéma

Polgármester-választás: Szalay Rozália (MKP) 157 szavazat.

Képviselők: Beke Pál (MKP) 136, Beke Erika (MKP) 136, Horváth lmre (MKP) 134, Lukács Szimóna (MKP) 122, Hegedűs Vidor (MKP) 121, Nagy Ádám (MKP) 119, Horsiová Benedikta (MKP) 105.


Lakszakállas

Polgármester-választás: Mayer Ferenc (függ.) 506 szavazat, Ferenczi Veronika (függ.) 60 szavazat.

Képviselők: Bajcsi Barnabás (MKP) 488, Bartal András (MKP) 433, Kovács Péter (MKP) 377, Kovács Andrea (f.) 363, Lelkes Péter (MKP) 345, Domonkos Tibor (f.) 334, Kucsora Péter (MKP) 303, Király Ervin (f.) 261, Nagy Péter 192.


Madar

Polgármester-választás: Édes István (függ.) 412 szavazat, Szabó Erika (függ.) 135 szavazat, Czibor Viktor (függ.) 34 szavazat.

Képviselők: Édes Árpád (f.) 384, Tóth Ildikó (MKP) 330, Mácsodi Anna (MKP) 322, Igar István (MKP) 317, Dibusz Magdaléna (f.) 308, Stefankovics Attila (f.) 295, Papp János (MKP) 294, Laczkó Zoltán (f.) 280, Szabó János (MKP) 233.


Marcelháza

Polgármester-választás: Varga Ervin (MKP-Híd) 712 szavazat.

Képviselők: Pálinkás Péter (MKP ) 522, Gál Csilla (MKP ) 492, Viderman Róbert (MKP) 490, Sándor Csaba (MKP ) 440, Czibor Károly (Híd) 405, Duka Zsuzsanna (Híd) 405, Kovács Tamás (MKP) 353, Bakulár Lajos (MKP) 307, Lampert Zoltán (MKP) 291, Kelko Éva (MKP) 285, Naňo Ladislav (f.) 277.


Martos

Polgármester-választás: Keszeg István (MKP) 153 szavazat.

Képviselők: Erdélyi Zoltán (MKP) 145, Koncz Izabella (MKP) 132, Keszeg Gábor (MKP) 129, Zvoncsár Norbert (MKP) 124, Kocsis Dezider (MKP) 121, Liptáková Monika (MKP) 120, Szénási Szilárd (MKP) 108.


Megyercs

Polgármester-választás: Molnár Zoltán (függ.) 467 szavazat, Zsemlye Károly (függ.) 60 szavazat.

Képviselők: Balogh Zoltán (MKP) 329, Červenáková Eva (f.) 303, Szoboszlai Árpád (MKP) 284, Fördős Attila (Híd) 273, Balogh Imre (MKP) 252, Beke Tamás (MKP) 224, Bohušová Aurélia (Híd) 203.


Nagykeszi

Polgármester-választás: Csóka Lajos (Híd) 378 szavazat.

Képviselők: Esztergályos Anita (f.) 263, Spitznágel Erzsébet (Híd) 243, Fitos Melinda (f.) 228, Jenei Renáta (Híd) 210, Jenei Zoltán (Híd) 202, Szendi László (Híd) 189, Földes Csaba (Híd) 180.


Naszvad

Polgármester-választás: Molnár Zoltán (függ.) 1 053 szavazat, Becse Norbert (MKP) 639 szavazat, Árvai Štefan (függ.) 230 szavazat, Farkasová Kristína (függ.) 45 szavazat, Oslanec Zoltán (SaS-OĽANO) 35 szavazat.

Képviselők: Miškovič György (MKP) 1057, Haris József (Híd) 1030, Kelemen Zoltán (MKP) 942, Molnár Zoltán (f.) 896, Sárai László (Híd) 847, Keszi Marianna (f.) 820, Tóth Mária (MKP) 764, Molnár Tibor (MKP) 758, Pinke Iveta (MKP) 713, Pataky Erzsébet (Híd) 688, Zuberová Mária (Híd) 657, Dibusz János (f.) 654.


Nemesócsa

Polgármester-választás: Magyarics Dezső (függ.) 676 szavazat, Magyarics Gusztáv (Híd), 439 szavazat, Szalay Zoltán (függ.) 75 szavazat.

Képviselők: Bölcs Zsuzsanna (MKP) 686, Válek Ivan (f.) 624, Olláry Aladár (MKP) 560, Polgár Zsolt (MKP) 508, Komjáti Zsuzsanna (MKP) 495, Both Péter (f.) 477, Visnyei Ingrid (f.) 389.


Pat

Polgármester-választás: Tóth Rozália (Híd) 152 szavazat, Zámbó Zsuzsanna (MKP) 115 szavazat, Hornyák Zoltán (függ.) 52 szavazat, Kis Gyula (függ.) 19 szavazat.

Képviselők: Daridová Silvia (f.) 170, Hallman Csilla (f.) 169, Pém Adrianna (f.) 159, Gelle Róbert (f.) 150, Baráth János (f.) 149, Pém Bálint (f.) 149, Szajkó Béla (f.) 138.


Perbete

Polgármester-választás: Zsitva Norbert (MKP) 633 szavazat, Koša Jozef (Híd) 281 szavazat, Križan Marián (függ.) 276 szavazat, Benda Koloman (függ.) 91 szavazat, Bálint Imrich (függ.) 34 szavazat.

Képviselők: Zahorcsek Zoltán (MKP ) 737, Hodálová Zuzana (MKP) 667, Jakab Pál (MKP) 610, Križan Marián (f.) 606, Šajben Pavol (f.) 574, Bíró Attila (Híd) 512, Jakab Ferenc (MKP) 474, Téglášová Janette (f.) 419, Erdélyi Zoltán (f.) 391.


Szentpéter

Polgármester-választás: Jobbágy József (Híd) 904 szavazat, Bukovszky János (MKP) 505 szavazat, Sárközi János (MKDSZ) 45 szavazat.

Képviselők: Hamran Tibor (f.) 804, Pecena Attila (MKP) 776, Bálint Angelika (f.) 621, Hajabács Zsolt (f.) 539, Majtán Ján (f.) 513, Bršťák Karol (f.) 511, Gyarmati Tihamér (MKP) 494, Badala Jozef (f.) 456, Kelko Ladislav (f.) 456.


Szilas

Polgármester-választás: Tóth Péter (Híd) 192 szavazat.

Képviselők: Ferenczi Márta (f.) 154, Végh Ervin (f.) 151, Győri Attila (Híd) 137, Rákóczi István (f.) 133, Szukola István (f.) 107.


Szilos

Polgármester-választás: Šušoliaková Anna (KDH) 208 szavazat, Novák Martin (függ.) 93 szavazat.

Képviselők: Šušoliak Ján (KDH) 204, Pavlusík Vladimír (KDH) 147, Ďuriš Daniel (f.) 132, Babišová Beáta (KDH) 131, Cabadaj Ján (Smer) 116.


Tany

Polgármester-választás: Bugár Imre (függ.) 139 szavazat.

Képviselők: Kollár Zoltán (f.) 125, Beke Imre (SaS) 120, Ledecká Katarína (f.) 118, Farkas Lajos (SaS) 115, Sederová Judita (f.) 107.


Újgyalla

Polgármester-választás: Hamran Andrej (függ.) 585 szavazat, Caletka Štefan (Smer-SD) 333 szavazat.

Képviselők: Szabó Dušan (Šanca) 457, Valíček Peter (f.) 435, Bakmaz Josip (KDH) 434, Szabó Jaroslav (f.) 401, Sarvaš Pavol (f.) 369, Caletka Štefan (Smer) 357, Caletková Veronika (Smer) 324, Laktiš Viliam (Smer) 324, Bilkos Ľubomír (SNS) 319.


Újpuszta

Polgármester-választás: Maťko Ľubomír (függ.) 49 szavazat.

Képviselők: Peťovská Kristína (f.) 35, Hurta Jozef (f.) 34, Václavík Radim (SNS) 33, Zuziaková Renáta (NaJ) 29, Cabada Anton (f.) 28.


Virt

Polgármester-választás: Lengyel László (Híd) 87 szavazat, Kovács János (MKP) 69 szavazat, Árendáš Viera (függ.) 32 szavazat.

Képviselők: Bartúnková Alica (f.) 95, Szkubenics Jiří (MKP) 95, Boteková Marta (f.) 94, Revická Márta (MKP) 76, Bugyík Péter (f.) 74.


Vágfüzes

Polgármester-választás: Ilčík Peter (függ.) 237 szavazat.

Képviselők: Kosa Tímea (f.) 147, Habardik Jozef (f.) 145, Slávik Tibor (MKP) 126, Habardíková Zuzana (f.) 121, Tóth Margit (f.) 121, Benkóczki Péter (f.) 114, Varga László (MKP) 100.


Zsemlékes

Polgármester-választás: Kovácsová Dáša (függ.) 75 szavazat.

Képviselők: Smatanová Zuzana (f.) 53, Pavleová Zdenka (f.) 42, Kašičková Eva (f.) 37, Elogová Anna (f.) 34, Szabóová Daniela (f.) 29.


(Összeállításunk a Delta november 20-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:

Keszegh Béla Komárom új polgármestere

Városaink a választások tükrében

Horváth Árpád: a stabilitásra szavaztak a gútaiak

Top