REAL-K

Használhatatlan a kis tornaterem

KOMÁROM. Kétszáz szülő írta alá azt a kérvényt, ami a Munka Utcai Alapiskola kis tornatermének kijavítását kéri a várostól.

tornaterem1

Az elmúlt hónapokban többször is beázott az iskola kis tornaterme. A lassú, de folyamatos csapadék okozta a gondot, több helyütt befolyt a víz, aminek következtében felpúposodott a parketta, ezért a gyerekek jelenleg nem használhatják a termet. Bár az iskolának van egy nagy tornaterme, ez kevés ahhoz, hogy zavartalan legyen a testnevelés órák megtartása, előfordul, hogy egy-egy osztálynak nem jut hely, sőt, szakkörök is elmaradnak a probléma miatt.

Az iskola már tájékoztatta a várost a gondokról, néhány hete pedig a Szülői Szövetség fogalmazott meg egy polgármesternek címzett kérvényt a kis tornaterem rendbetétele ügyében, melyet közel 200 szülő az aláírásával is megtámogatott.

Bajkai János, a városi hivatal kulturális és iskolaügyi főosztályának vezetője elmondta, Keszegh Béla alpolgármesterrel a helyszínen mérték fel a tornaterem állapotát. Arra a kérdésre, hogy mikorra hozhatják használható állapotba a tornatermet, azt a feleletet kaptuk, hogy amint az időjárás engedi, elkezdődhet a beázást okozó repedések szigetelése, majd a felpúposodott parketta rendbetétele. „A tavasz folyamán pedig fel kell mérni a tető állapotát, és a szükséges, átfogó karbantartási munka költségeit. Hogy ez mennyibe kerül majd, nehéz megmondani, de biztosan minden képviselő abban érdekelt, hogy zavartalanul tudjanak dolgozni az oktatási intézményekben, így közösen megtaláljuk az anyagi forrást“ – fűzte hozzá az alpolgármester.

(csá)

(Cikkünk a Delta december 19-i számában jelent meg.)

Top