Gyakoribbak az esőbombák

Nagyon rövid idő alatt nagyon sok csapadék – legutóbb augusztus 5-én zúdult özönvízszerű eső Komáromra és környékére. Kevesebb eső esett, mint az „évszázados csapadékbomba“ idején, két évvel ezelőtt, ugyanakkor most is több helyen megállt a víz az utakon, és néhány pincénél is gondokat okozott. Fel kell rá készülni, hogy egyre gyakoribbá válik az özönvízszerű eső régiónkban.

Évtizedek óta figyelmeztetnek a klímaváltozásra a szakemberek, de eleinte távoli problémának tűnt, amely nagyrészt a sarkköröket és annak élővilágát, az óceánokat érinti. A folyamatosan változó, olykor szélsőséges időjárás azonban azt bizonyítja, ez már nemcsak valamiféle világtrend, hanem számunkra is egyre inkább közvetlenül érzékelhető folyamat. A hőmérséklet egyre durvábban kileng, idén például a tél belecsúszott a tavaszba, majd hirtelen, áprilisban nyárba fordult, később ismét hűvösebb, csapadékos idő jött. A valódi nyár a szokásosnál hűvösebben indult, mostanra viszont a hőségriadók időszaka jött el, melyet többször is rövid özönvízszerű esőzések szakítanak meg.

A szélsőséges időjárásra példa az is, hogy a Duna vízállása jelenleg rendkívül alacsony – legutóbb 15 éve volt ennyire kevés víz a folyóban. A dunai vízi közlekedésben korlátozásokat kellett bevezetni – szünetel például a karvai kompjárat is –, de nemcsak nálunk, hanem Ausztriában és Magyarországon is egyre több turistahajó kényszerül útjának megszakítására. Ezen egyébként nem segítenek az itteni esőzések, alapvetően a németországi és ausztriai vízgyűjtő területen leeső több csapadék emelné a folyó vízállását.

38631883_261841514428310_169436223603998720_n

Összefüggő vízfelület a főutakon

A két ével ezelőtti nyári rekord csapadékbombához képest idén augusztus 5-én kevesebb eső esett. Akkor 60-79 mm csapadék zúdult Komáromra pár óra alatt, most nagyjából egy órán át zuhogott, 33-38 milliméternyi csapadék esett a városban és közvetlen környékén. Összehasonlításképpen: régiónkban évente átlagosan 600-700 mm csapadék esik.

Elsősorban a szokásos helyeken alakult ki összefüggő vízfelület a komáromi utakon: például a főúton a Hoffer kávézó mellett a Szakszervezeti utcáig, a belvárosi Lidl üzlet előtti részen, illetve kissé tovább, a Rozália templomnál, vagy éppen a Béke utcánál. A csatornanyílások nem győzték a víz elnyelését, ugyanakkor az is látható volt – videófelvétel is készült róla –, hogy több helyen szemmel láthatóan nem a csatorna eldugulása okozta ezt – hanem az egyszerre lezúduló túl sok csapadék. Információink szerint néhány házban előfordult, hogy a pincét is elöntötte a víz.

Várhatóan évről évre egyre gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek, így a csapadékbombák is rendszeressé válhatnak, ezért meg kell tenni a szükséges előkészületeket, hogy minél kevesebb kár keletkezzen.

38698907_289354858483540_5603477349568872448_n

Évtizedes semmittevés után beindult a tisztítás

Két éve sokat rontott a helyzeten, hogy a KOMVaK – és a város – évekig elhanyagolta a csatornák tisztítását. Gyakorlatilag nem volt felelőse a karbantartásnak: a város nem kezdeményezte a javításokat, a vízmű is – még a korábbi vállalatvezetés idején – csendben csücsült a babérjain.

Ez mostanra megváltozott: idén már szervezetten, konkrét harmonogram szerint folynak a javítások. Gyakorlatilag június óta indult be igazán az esővíznyelők takarítása, hiszen ehhez az is kellett, hogy a komáromi képviselők jóváhagyják a KOMVaK új működési modelljét, ami néhány hónapja történt meg. Ennek értelmében a KOMVaK már nem fizet a városi vízvagyon bérléséért a városnak – például a vízvezetékek használatáért –, viszont az így felszabaduló csaknem félmillió eurót csakis a vízvagyon karbantartására és fejlesztésére fordítja, nemcsak csatornákra, hanem több teljesen új vízvezeték építésére is. Idén a KOMVaK 100 ezer eurót fordít esővíznyelő aknák tisztítására, 10 ezer eurót javításukra, 15 ezret pedig cseréjükre. A 2018-ra betervezett fejlesztési tételeket lásd táblázatunkban.

„Idén kiemelt figyelmet szentelünk az esőelnyelők tisztításának, folyamatosan dolgozunk ezen“ – mondta Ruman Patrik, a KOMVaK vezérigazgatója. A vízműnek több mint 2500 lefolyóról kell gondoskodnia, hiszen időről időre eltömítődnek. Idén július végéig 614 esővíznyelő csatornát takarítottak ki. Augusztusban további 298 akna van soron, majd az év végéig további közel ezer. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben az összes csatorna csaknem háromnegyedét kitakarítják. Jövőre pedig folytatják a munkát.

tablazat

Az államnak is lenne tennivalója

A KOMVaK vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, bizonyos területek – köztük pont a legtöbb gondot okozók is, melyeket fentebb soroltunk – nem a városhoz tartoznak. Vagy a 63-as, 64-es főúton találhatók, tehát államiak, vagy – például a kórház előtti parkoló – magánkézben vannak. Elvileg e területeken a tulajdonosnak kellene elvégezni a takarítást, a város már többször jelezte is az érintetteknek a problémát, illetve az állami Szlovák Útkezelő Vállalattal is folyamatosan egyeztet. Ennek ellenére a KOMVaK, bár nem volt feladata, elszívatta a vizet az említett területeken, amennyiben erre szükség volt.

„A nagyobb viharok idején a levelek és ágak hirtelen felhalmozódása is gondot jelent” – mondta el a vízmű vezetője. „Ezért kérjük a lakosok segítségét is: figyeljenek oda, mi kerül a lefolyóba. Várjuk jelzéseiket, hol vannak eltömített esőelnyelők és tisztítani fogjuk azokat. A lakosokkal való hatékonyabb együttműködés lehet a megoldás arra, hogy az ilyen hirtelen lezúduló eső ne okozzon nagyobb károkat” – fejtette ki Ruman Patrik. Hozzáfűzte, a bejelentéseket várják a 035/77 22 277 vagy a 035/32 14 161 telefonszámokon, a vízmű E. B. Lukáč utca 25. alatti székházában, illetve a www.komvak.sk vállalati honlapon is megtalálható egyéb elérhetőségeken.


Segít a lépegető kotrógép

A gyakoribbá váló csapadékbombák nemcsak Komáromban, hanem más járásbeli településeken is gondot okoznak. A belvízveszély hatékonyabb elhárításában egy korszerű lépegető munkagép segít idén feruártól – a 300 ezer eurós gépet idén kapta meg a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) komáromi részlege.

SONY DSC

Dúcz József, a vállalat pozsonyi telephelyének igazgatója akkor elmondta, az özönvízszerű esők esetén az egyik fő gondot az eltömődő csatornák és kanálisok jelentik: sokszor nehezen hozzáférhető helyeken gyűlik fel a hordalék, akadályozva a víz elfolyását. A lépegető kotrógép viszont a problémás helyekre is gond nélkül eljut. Mint arra Fekete György, a komáromi részleg igazgatója rámutatott, nemcsak gyors beavatkozásra, hanem az egész év folyamán, megelőző árvízvédelmi munkákra, csatornák karbantartására is használható.


-csaba-

(Cikkünk a Delta augusztus 14-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:

Eső után köpönyeg

A héten utalják az árvízsegélyt

Évi félmillió vízvezetékek javítására

Lépegető kotrógéppel az árvíz ellen

Özönvíz a régióban

Top