Gasztronómiai örömködés Ekelen

Újabb főzőversennyel lett gazdagabb a régió, ugyanis az Ekelen megrendezett harmadik örömpörkölt párbaj erről tanúskodott. Igazán hangulatos, minden ízében hamisítatlan főzőcskét tapasztalhatott az, aki eljött az ekeli Nappali Bár kerthelyiségébe, hogy átélje azt a jókedvet, melyet ez a rendezvény sugárzott.
ekel1
Reggel Török Anikó indította útjára a benevezett 15 főzőcsapatot. Olyan neveket találhattunk a palettán, mint: Csámcsogók, Ruppenthal, Pörköltördögök, Pónilovak, Örök Ifjak, Vassfazék, Tüskevár, Vazze vagy a Hörömpöri. Maga a verseny a főzésről szólt, de idén ezenkívül még két kategóriát is becsempésztek a szervezők: „A legszebb asztal „és az „Örömmel sütöttem“ a legfinomabb sütemény megmérettetést. A főzés közben remek társaságok alakultak ki, akik egyre fokozták a jókedvet. Időközben megérkezett a verseny zenefelelőse is, aki hegedűvel a kezében bárki nótáját elhúzta. Délután még az eredményhirdetés előtt az őrsújfalusi ÉS?! Színház szórakoztatta a nagyérdeműt A helység kalapácsával, majd a gelléri Amazons tánccsoport vette át a terepet.

ekel2
Délután négy órakor terv szerint eredményt hirdettek. Török Anikó először a legfinomabb sütemény nyerteseit szólította a színpadra, melynek jelképes aranyérmét az ekeli Vajkai Katalin vihette haza. A legszebb kinézetű asztalt minden vitát kizáróan a Ruppenthal 1 csapata nyerte, és ezután következett a fődíj. Az örömpörkölt versenyt a Vass-fazék főzőgárdája érdemelte ki, a második helyezett a Ruppenthal 2, míg a harmadik helyen Szabi csapata végzett.  Ezenkívül természetesen minden csapat kapott elismerő oklevelet.

ekel
Az idei megmérettetés más falvakból is jöttek főzőbrigádok, mint például Csallóközaranyosról, Őrs-újfaluról, Komáromból, valamint a Nyitrai járásbeli Pogrányból is. A verseny során a gyerekek sem unatkoztak, hisz a szervezők (a helyi CSEMADOK, a Magyar Közösség Pártja, a VIA NOVA Ifjúsági Csoport alapszervezetei, az Ekelért Jótékonysági Alap ) kézművessarkat rendeztek be a kerthelyiség egyik szegletében.

Pint Sándor

Top