Fügedi Jenő kiállítása Ógyallán

Ógyalla Város és a Feszty Árpád Galéria szervezésében került sor Fügedi Jenő: Útjaim című kiállításának ünnepélyes megnyitójára a Konkoly-Thege Miklós Művelődési Központban.

Dóczé Sándor Efraim, a Selye János Gimnázium tanulójának zongorajátéka után Lacza Nóra pedagógus köszöntötte a megjelenteket, köztük Basternák Ildikó polgármestert és Fügedi Jenő festőművészt, aki egyéni kiállítás formájában első ízben mutatkozik be Ógyallán.

Fügedi Jenő kiállítása 004

A kiállítás kurátora, Récka Adriann beszédében elmondta: a Feszty Árpád Galéria 37 alkotásának adott ideiglenes otthont, amely válogatás a művész festői munkásságából 1980-tól napjainkig. „Bízom benne, hogy Fügedi Jenő kiállításának köszönhetően a galéria látogatói felfedeznek sok általuk ismert helyet, s ugyanúgy megismerkednek olyan új motívumokkal is, amelyek majd keresőútra ösztönöznek” – mondta megnyitójában Récka Adrianna.

A kiállítás megtekinthető 2016.május 13-ig.

Kép és szöveg: miriák

Top