Fordulatok kórházügyben

Jelentős fordulat állt be a komáromi kórház belgyógyászati pavilonjának ügyében: a megyei tulajdonban lévő kórházi épület felújítása hosszú ideje késik, most azonban úgy néz ki, már a nyáron elkezdődhet a 2,2 millió összköltségvetésű beruházás. A Nyitra Megyei Önkormányzat múlt heti ülésén döntés született arról is, hogy 2020-tól húsz éven át ismét egy, az Agel csoporthoz tartozó vállalat lesz a komáromi kórház üzemeltetője. Az új bérlőtől komoly fejlesztések várhatók a jövőben.

Mint azt korábban többször is megírtuk, a Nyitra Megyei Önkormányzat még 2015-ben döntött arról, hogy fenntartóként 840 ezer eurót (később ez az összeg 875 ezerre emelkedett) ruház be a komáromi kórház belgyógyászati pavilonjának felújításába. Az összeg másik felét, mintegy 1,3 millió eurót a kórház működtetője, a Forlife nonprofit szervezet vállalta volna magára. A beruházásból azonban nem lett semmi, pedig 2016 májusában a felújításra kiírt közbeszerzés is lezárult, ráadásul győztest is hirdettek.

Politikai játszmák a háttérben

Az, hogy a nyertes Darton Kft.-vel a megye végül miért nem kötött szerződést, a mai napig nem világos. Felmerült, hogy a pályáztatás során több hibát is elkövettek, ezért a megyei hivatal új közbeszerzés kiírása mellett kardoskodott. Mivel azonban – mint utóbb kiderült – a feltárt hiányosságok nem voltak olyan volumenűek, hogy az egész közbeszerzést meg kelljen ismételni, sokkal inkább hihetünk a lapunknak korábban nyilatkozó forrásunknak, aki szerint a beruházás késlekedésének okai nem a versenypályázat hiányosságaival vannak összefüggésben, hanem politikai természetűek. Véleménye szerint a megyei hivatal Smer-es káderei nem a Dartont akarták kihozni győztesnek – a komáromi cégtől ugyanis nem remélhettek „jutalékot“, vagyis némi csúszópénzt a pozitív elbírálásért (az ügy részleteivel a Delta idei 21. számában foglalkoztunk). Hogy végül érkezett-e ilyen irányú megkeresés a Dartonhoz, azt májusban közölt cikkünkben Peter Šimon ügyvezető igazgató sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta.

SONY DSC

Mégsem lesz új közbeszerzés

Az ügyben nyár elején állt be újabb változás – részben az MKP-s képviselők többszöri interpellációinak köszönhetően. A megye előbb új közbeszerzés kiírásáról döntött. Ez azt jelentette volna, hogy a régóta várt beruházás legjobb esetben az év végén kezdődhet el. Mára ez is változott: az új közbeszerzést megszüntették, a megyei önkormányzat múlt heti ülésén ugyanis sikerült egy még kedvezőbb megoldást találni az ügyre.

„Egyezség született a megye és a Forlife között, amelynek értelmében a megye megbízza a kórházat üzemeltető nonprofit szervezetet, hogy saját hatáskörben valósítsa meg a beruházást. A megye feltétele csupán annyi, hogy a megbízástól számított harminc napon belül meg kell kezdődnie és 2018 végéig be kell fejeződnie a beruházásnak. Amennyiben ez teljesül, bérleti szerződése lejártakor (vagyis 2020-ban) esedékes végelszámolásnál a Forlife számára a megye 875 ezer eurót jóváír – ez az az összeg, amellyel a megye a saját költségvetéséből hozzájárul a beruházáshoz“ – mondta el lapunknak Gyarmati Tihamér, az MKP Nyitra megyei képviselője, az önkormányzat vagyonjogi bizottságának elnöke.

SONY DSC

A beruházás nagy része még az idén megvalósulhat

A megyei képviselő jó megoldásnak tartja a megállapodást, hiszen így nem kell várni további fél évet az új versenypályázat lebonyolítására. „Reményeim szerint a belgyógyászati pavilon felújításának ha nem is az egész, de a jelentős része még az idén megvalósulhat. Ráadásul most minden abba az irányba mutat, hogy végül az eredeti nyertes, a komáromi Darton Kft. lesz a kivitelező. Ez már csak azért is jó megoldás lenne, mert így egy hosszas jogi hercehurca is elkerülhető lenne (ti.: az eredeti közbeszerzés megszüntetése miatt a Darton perrel fenyegeti a megyét – szerk. megj.)“ – tette hozzá a politikus.

Az, hogy végre – akár már nyáron – megkezdődhet a belgyógyászati pavilon teljes rekonstrukciója, az üzemeltető számára is jó hír: a jelenlegi helyzetben ugyanis a komáromi kórház komoly versenyhátrányban van a régió kórházaival szemben. Dudáš Viktor kórházigazgató, aki posztjáról a hetekben váratlanul távozott, korábban többször is arról beszélt, a belgyógyászatot érintő fejlesztésnek köszönhetően minőségben nagyot lépne előre az intézmény. Dudáš utódja Miroslav Jaška lett, akit egy hete neveztek ki a kórház igazgatójává (lásd keretes írásunkat a cikk végén).

A régi-új üzemeltető milliós fejlesztéseket ígér

Ugyan a Forlife-nak majd csak 2020-ban jár le a megyével kötött bérleti szerződése, már most, a megyei önkormányzat legutóbbi ülésén döntés született arról, hogy a következő 20 évre ismét az Agel csoport veheti bérbe és üzemeltetheti a komáromi kórházat – a jövőben azonban nem a Forlife nonprofit szervezet, hanem a helyébe lépő, szintén az Agel csoporthoz tartozó Nemocnica Komárno s.r.o. (Komáromi Kórház Kft.) lesz a tényleges működtető. A pozsonyi bejegyzésű vállalatot kimondottan arra a célra hozták létre, hogy a Forlife helyébe lépjen, vagyis nem egy új, sokkal inkább egy régi-új üzemeltetőről beszélhetünk. A cég évi 110 ezer euró bérleti díjat fizet majd a megyének, és számos fejlesztést kíván végrehajtani az elkövetkező években. A bérleti szerződést a felek ugyan még nem írták alá, de annyit tudni, a feltételek között szerepel többek között az is, hogy az üzemeltetőnek az első hét évben legkevesebb 7 milliós beruházást kell végrehajtania.

„Terveik között szerepel egy regionális onkológiai központ létrehozása, amelyre közel 8 milliót szánnának. Ez az összeg papíron is szerepel, ám a cég képviselőitől szóban az is elhangzott, hogy fontolgatják egy még nagyobb volumenű, akár 20 milliós értékű központ kialakítását is“ – mondta el Gyarmati Tihamér, aki szerint az új szerződéssel a megye is jól jár, hiszen a Forlife-fal 2005-ben megkötött kontraktusban 66 ezer euró bérleti díj szerepelt, s noha ez az évek alatt 82 ezerre emelkedett, 2020-tól így is közel 30 ezer euróval több folyhat be a megyei kasszába. Nem beszélve arról, hogy az új szerződés életbe lépéséig a belgyógyászati pavilon felújításán túl az Agel – saját költségére – tervezi, hogy egy közel 470 ezer eurós beruházást végrehajt a kórház aneszteziológiai és intenzív osztályán, és előkészületben van egy további beruházás 120 ezer euró értékben a többfunkciós „J” pavilonban.

„A Komáromi járás oktatási intézményeinek és útjainak fejlesztését, a kulturális és sporttámogatások növelését követően a komáromi kórház ügyének alakulása az eddigi legnagyobb sikerünk“ – vélekedett a tervezett beruházásokról Petheő Attila megyei képviselő. Gyarmati Tihamér pedig úgy látja, azzal, hogy az Agel további 20 évre veheti bérbe a kórházat, két alapvető célt sikerült elérni: egyrészt hosszú távon biztosított az intézmény működése és az egészségügyi ellátás a régióban, mivel az üzemeltetést szakemberek végzik, a vagyon azonban a megyénél marad; másrészt a régi-új üzemeltetőnek köszönhetően folyamatosan tovább javulhat az intézmény által nyújtott egészségügyi szolgáltatás színvonala.

SONY DSC


Múlt csütörtökön a városházán járt Miroslav Jaška, a kórház frissen, múlt hétfőn kinevezett igazgatója, aki Dudáš Viktor távozása után került a kórház élére. Ahogy az új igazgató megjegyezte, természetesnek tartja, hogy az első látogatása a városházára vezetett, mivel jó viszonyt szeretne ápolni Komárom mindenkori vezetésével. Jaška korábban a lőcsei kórházat irányította, ahol jó eredményeket ért el, sokat tett az ottani fejlesztésekért, azért is kapott bizalmat az Agel csoporton belül.

Stubendek László polgármester, aki a kórház felügyelő tanácsának tagja is egyben, hangsúlyozta, közös érdek egy jól működő kórház. A fejlesztési tervekhez, amit a megyei közgyűlésen jóváhagytak, a város minden támogatást megad – emelte ki Stubendek. Hozzátette, bízik abban, hogy a két fél aktív kommunikációt folytat majd egymással minden olyan ügyben, amely a közel 110 ezer ember életét érintő kórház működésével összefüggésben van.

Jaška bizakodó a komáromi kórház fejlesztésével kapcsolatosan, elmondása szerint az Agel vezetése ezen az úton szeretne járni a következő 3+20 évben. A belgyógyászat felújítás nemsokára elindulhat, de egy központi fogadó kialakítását is tervezik. Az onkológiai részleg fejlesztésével pedig jó lehetőség nyílik arra, hogy egy regionális onkológiai központ jöjjön létre Komáromban.


Langschadl Mátyás

(Cikkünk a Delta július 17-i számában jelent meg)

Top