Folk, humor, zene és irodalom a RÉV-ben

KOMÁROM. Színes lesz az ősz a RÉV Magyar Kultúra Házában. Folytatódik a Folksuli, furulyaoktatás indul, lesznek koncertek, az Ahogy esik, úgy puffan poénjain derülhetnek a nézők, és ott tartja majd második kötete bemutatóját Laboda Róbert költő, slammer. A részletekről Gágyor Zille társtulajdonos beszélt.

Rév-1

Megtudtuk, szeptember 23-án, e héten pénteken, lemezbörze és Big Dilemmaz – Vinyl Only After Party vártja a fiatalokat; Gala, Smith, Infra, Psycho és Dilemma DJ-k főszereplésével.

„A Folksuli legközelebb október 15-én tárja ki nálunk a kapuját. Az ördöngösfüzesi Hideg Anna néni lesz a vendég. Az Ördöngös Népzene Tanoda muzsikál a táncházban, Méhes Kata kézműveskedik, lesz játszóház, a Hárompatak zenél, és jön a moldvai népzenét előadó Fanfara Complexa együttes” – sorolta Gágyor Zille, majd így folyatta: „November 5-én a Tükrös zenekar tart lemezbemutató koncertet a Folksuliban, december 3-án pedig Berecz András mesél majd kicsiknek és nagyoknak” – tette hozzá.

Októbertől furulyaoktatást vezet a RÉV Magyar Kultúra Házában Illés Gábor, a Hárompatak zenekar frontembere, amihez előzetes jelentkezés szükséges az illes.gabor@gmail.com e-mail címen, vagy a 0908/813-890-es telefonszámon. A Fonográf Fesztivál (november 18-20.) és a Néptáncantológia (november 25. és 26.) kísérőrendezvényei is a színpadukon peregnek majd.

Október 22-én a História zenekar lép fel, meghívott sztárvendégük Ferenczy György. November 12-én a somorjai Rómeó Vérzik zenekar dübörög a RÉV-ben.

„Szeptember végén az irodalom és a színház kedvelőit várjuk” – mondta Gágyor Zille. „Huszonkilencedikén, csütörtökön 19.00 órai kezdettel Laboda Róbert költő, slammer mutatja be „Én csak néztem” című második kötetét. Másnap este hét órakor indul az Ahogy esik, úgy puffan, a Komáromi Jókai Színház művészeinek közreműködésével. A sok nevetést kínáló improvizációs est sztárvendége Gubík Ági színésznő lesz” – tudatta a társtulajdonos hozzátéve, az év végére is tartogatnak csemegét. December 28-án a Palatkai Banda hívja palatkai báljába az érdeklődőket, és Gágyor Zille szerint ez a program remek elő-szilveszter lehet.

Bárány János

Top