Főleg fiatal munkaerőt toboroznak

Májusban folytatódnak a komáromi munkaügyi, szociális és családügyi hivatal közreműködésével zajló állásinterjúk. Ezek mindegyikére a hivatal Megye utca 15. szám alatti épületében kerül sor.

Többnyire olyanok jelentkezését várják, akiket legalább 3-6 hónapja munkanélküliként tart nyilván a munkaügyi hivatal, és nem töltötték még be 25., illetve 29. életévüket. Az állam ugyanis ilyen esetekben – a Sikeresen a munkaerőpiacon elnevezésű projekt keretében – átvállalja a frissen felvett munkaerő bérének nagy részét.

felulre2

Május 4-én 10 órától a Volkswagen Slovakia pozsonyi gyárába toboroz alkalmazottakat, négy különböző pozícióba: összeszerelő munkás, autóelektronikai műszerész, autószerelő és karosszérialakatos. Összesen 100 fő felvételét tervezik. Feltétel az inaslevél megléte a kapcsolódó szakterületeken, úgy mint elektroműszerész, autószerelő, autófényező, autóeletktronikai műszerész, villanyszerelő, karosszérialakatos, gépész műszerész. A jó egészségi állapot követelmény. Munkaviszony határozott időre, 12 hónapra, 2 és 4 műszakos munka, éjjeli műszakokkal, a szállás biztosított.

Május 10-én 10 órától az Europersonal & Fabrika pozsonyi vállalat állásinterjújára kerül sor, összesen 15 főt keresnek összeszerelő munkás pozícióba, nagyszombati, illetve pozsonyi munkavégzésre. Gyakorlat nem feltétel. Három műszakos munka, 12 hónapos munkaviszony, a hosszabbítás lehetőségével. Fizetés 697 eurótól. Csak olyanok jelentkezését várják, akik legalább 2 éve nyilvántartott állástalanok.

Május 10-én 13 órától a Pannon-Work Slovakia keres gyártási operátorokat nyitrai munkavégzésre. Összesen 25 főt vennének fel, két műszakos, éjjeli munka, munkaviszony 8 hónapra. Bérezés: 2,67-4,60 euró/óra + egyéb bónuszok, éjjeli és túlóra fizetés. Nők és férfiak számára is alkalmas munka, Komáromból ingyenes buszos közlekedés Nyitrára.

Május 15-én 10 órától a dunaszerdahelyi Ambropek vállalat keres segédmunkaerőt fagyasztott pékáru gyártásához. Összesen 10 főt alkalmaznának, de csakis 29 év alatti, legalább fél éve állástalan személyek jelentkezését várják. Gyakorlat nem szükséges. A dunaszerdahelyi munkavégzés 3 műszakban történik, a munkaruhát és az étkeztetést biztosítják. Elegendő számú érdeklődő esetén a munkáltató vállalja a dolgozók munkahelyre szállítását is.

Május 16-án ingatlanirodai asszisztens munkakörbe keres 1 főt az Alpia-alfa társaság, komáromi munkahelyre. Feltételek: alapfokú magyar nyelvtudás, haladó szlovák nyelvtudás, érettségi, számítógépes ismeretek (word, excel). Olyan 25 év alattiak jelentkezését várják, akik legalább 3 hónapja nyilvántartott munkanélküliek, vagy olyanokét, akik 29 év alattiak és legalább fél éve állástalanok.

Május 17-én 10 órától a komáromi C.B.C.G. pékség (a nagykémény melletti pékség) is segédmunkaerőt keres, két alkalmazottat vennének fel. A tapasztalat előny, de nem feltétel. Az egyik szabad állást kifejezetten ún. hátrányos helyzetű álláskeresőknek tartják fenn, azaz olyanoknak, akik 50 év felettiek, miközben a munkaügyi hivatal már legalább 12 hónapja munkanélküliként tartja őket nyilván – avagy alacsony végzettségűek.

Május 24-én 13 órától a Precision Tubes Europe cég gyártási operátorokat toboroz, két főt, komáromi munkavégzésre. Feltétel az inaslevél (műszaki vagy gépész), az alapfokú szlovák nyelvtudás. Kilenc hónapra szóló munkaviszonyt kínálnak, ugyancsak 25 vagy 29 év alattiaknak, akik legalább 3, illetve 6 hónapja nyilvántartott munkanélküliek.

További részletek, friss információk a munkaügyi hivatal weboldalán találhatók.

-d-

Top