Ezt várják a 2017-es évtől

Az elmúlt esztendőben sem szűkölködtünk a sikerekben. A környék sportolói 2016-ban igencsak kitettek magukért, de mit hozhat az új év? Mire kell számítani? Feltettük hát a nagy kérdést néhány olyan jeles sportembernek, szakértőnek és vezetőnek, aki valamilyen módon kötődik a régióhoz.

Gergely Mihály (Egykori szlovák válogatott vizilabdázó, jelenleg a komáromi utánpótlás vezetője) – Azt a munkát, amit elkezdtünk, szeretnénk folytatni. Reméljük, hogy ehhez minden feltétel adott lesz. Köszönöm a szülőknek, hogy az edzésekre rendületlenül hordják a gyerekeket, és a klubnak, hogy mindent elkövet, és megteremti a nyugodt edzésekhez szükséges körülményeket. Balázs Sándort, edzőtársamat is köszönet illeti, hiszen jól kiegészítjük egymást. Azt várom az új évtől, hogy a gyerekek ugyanilyen kedvvel, szeretettel teszik majd a dolgukat, és annak is örülnék, ha még többen lennénk. Egy nagyon jó kis csapat van kialakulóban, a srácaim még sokra vihetik. Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!

interjuk_gergely

Priskin Tamás (Komáromi származású labdarúgó, jelenleg a Slovan Bratislava csapatát erősíti. Hatvanszoros magyar válogatottként eddig 17 gólt szerzett) – A legfontosabb, hogy sikerüljön gólokat lőnöm. Az elmúlt évben nagyon boldog voltam, hiszen kijutottunk az Európa-bajnokságra, és ott sem okoztunk csalódást. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy legalább ugyanolyan, vagy még jobb teljesítményt nyújtsak. Nyilván a társaim is erre törekednek, na meg arra, hogy a tavalyihoz hasonló sikereket érjünk el. Portugália ellen megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a kesztyűt még az ilyen erős csapatokkal szemben is. Ahhoz, hogy megvalósítsuk álmainkat, és esélyünk legyen kijutni a világbajnokságra, ellenük is bravúrra lesz szükség. A Slovannal a bajnoki címre törekszünk, s bár elég nagy a lemaradásunk, még 14 meccs hátravan. S hogy eligazolok-e? Ha lenne olyan lehetőség, ami nekem és a klubomnak is kedvező, akkor szívesen. Egyelőre viszont nem tudok ilyesmiről.

FBL-WC2014-HUN-NED

Böröczky József (A Delta Hetilap egykori újságírója-sportszerkesztője) – Azt várom a 2017-es évtől, hogy a KFC-ben végre rendeződjenek a sorok. Ugyan látszólag úgy tűnik, hogy minden rendben, de vannak bizonyos jelek, melyek arra utalnak, hogy azért akadnak gondok a házuk táján. Mivel az ökölvívás is a szívem csücske, szeretném befejezni végre a komáromi ökölvívás történetéről szóló könyvemet. Remélem az egészségem is megengedi mindezt. Természetesen valamennyi komáromi és régiós sporklubnak legalább akkora sikereket kívánok, mint az elmúlt esztendőben, de ha kérhetem, azokat egy kicsit teljesítsék is túl.

józsi

Markovics János (A több száz növendéket számláló Seishin Karate Klub elnöke) – Szeretném, ha minél több gyermek valós értékrendet alakítana ki magában, ugyanis a jövő generációját ma kell elkezdeni nevelni. „Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot: ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj!“ Egy olyan értékrendet kell kialakítanunk magunkban, ami előrébb viszi társadalmunkat, magyarságunkat, és az emberiség jövőjét szolgálja. Nem hiszek a szavakban, csak a tettekben, és a példamutatásban. Együtt erősek vagyunk, és ha ez mellé kitartás is párosul, bármilyen elhatározásunkat, vágyunkat, álmunkat valóra válthatjuk.

interjuk_markovics

Szabó Attila (Komárom első kajakos világbajnoka) – Nagyon örülnék annak, ha minden egyes komáromi sportklub helyzete stabilizálódna, és nem csak a véletlenekre hagyatkoznánk. Gyakran ülök a KFC meccsein a lelátón, figyelemmel kísérem a csapatot, természetesen jó lenne bajnoki címet ünnepelni. A röpladások meccseire is kilátogatok, ők több légióssal erősítettek, remélem, hogy az új edzőnek sikerül úgy összekovácsolni őket, hogy megismételjék, vagy még felül is múlják a két évvel ezelőtti remek eredményeket. Ami pedig a kajak-kenut illeti, őszintén bízom abban, hogy a feltörekvő generáció legalább annyira lelkes lesz, mint az őket támogató szülők.

interjuk_szabo

Tarr György (többszörös világbajnok és olimpiai érmes komáromi kajakozó) – A 2017-es évet edzésekkel kezdtük. Szeretnénk kijutni a kajaknégyessel az Eb-re és a világbajnokságra is, valamint a szegedi és belgrádi Világkupákra. Azt gondoltuk, hogy az idei évünk szabadabb lesz, de hál’ istennek már most látjuk, hogy lesz tennivalónk bőven. Hétfőn már edzőtáborba utazunk Ausztriába, majd márciusban az Amerikai Egyesült Államokba. Természetesen a felkészülések, edzések és a versenyek mellett az a legfontosabb, hogy egészségesek legyünk.

Kele Géza(Maratoni távfutó, régiónk futónagykövete) – Én mindenképpen azt szeretném, hogy minél többen kezdjenek el sportolni, tudatosabban élni, hiszen a sport nemcsak a mozgásról, hanem a helyes táplálkozásról is szól. Ehhez meg kell tanulnunk mértéket tartani mindenben. Ebben az évben nagy álmom, hogy több közös sportolói sejtet alakítsak a régióban, ahol a részvevők együtt kocoghatnak, futhatnak. Az sem lenne rossz, ha egyre több cég támogatná azon alkalmazottaikat, akik szabad-idejükben odafigyelnek az egészségükre és sportolnak. Itt nem feltétlen arra gondoltam, hogy anyagilag segítsék őket, sokkal inkább arról van szó, hogy ezeket az alkalmazottakat jó példaként beállítva akár közös céges sporteseményekkel vegyék rá a többieket a mozgásra. Ennek köszönhetően egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak lesznek, mellesleg nem fognak annyit betegeskedni sem. Mindenkinek sok erőt kívánok ehhez!

kELE

Top