Erzsébet híd Fesztivál

KOMÁROM. Első alkalommal rendezik meg augusztus utolsó hétvégéjén az Erzsébet híd Fesztivált, Észak- és Dél-Komárom magyarságának kulturális seregszemléjét. Két napon át egymást váltják a különböző zenei produkciók, táncegyüttesek, kulturális egyesületek fellépései az észak-komáromi Szent István szobornál.

hidd

A fesztivál célja a magyar kultúra népszerűsítése, a határon átnyúló kapcsolatok és a „Komárom egy város” érzésének, illetve az egy nemzethez való tartozásnak az erősítése, továbbá a korosztályok és művészeti ágak sokszínűségének bemutatása. Fő szervezője a dél-komáromi Endresz Csoport Egyesület, mely az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulással és a városi és járási Csemadokkal együttműködve hívja életre a rendezvényt.

A tervek szerint a két városrész 28 kulturális egyesülete, csoportja, előadója lép fel. „Nagy hangsúlyt fektettünk a középiskolás együttesek és nyugdíjas csoportok megszólítására és bevonására. Helyet kap a programban a rock, pop, baranta, énekelt vers, rap, musical, nóta, katonadalok, blues, népdalok, acapella, operett, punk, 70-es évek táncai, világzene. Szeretnénk erősíteni a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatát, összetartozását, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységét. Ez azonban nem zárja ki szlovák anyanyelvűek részvételét a rendezvényen, őket a Čakanka Népdalkör képviseli” – tudtuk meg Arlett Tamástól, az Endresz Csoport elnökétől. Hozzáfűzte, felhívásukra rengeteg Komárom környéki néptánc és hagyományőrző csoport jelentkezett a határ mindkét oldalán, akiket az alapkoncepció miatt – hogy kizárólag észak- és dél-komáromi fellépők vehetnek részt – most nem tudtak fogadni, azonban a jövőben ők is lehetőséget kapnak majd.

Augusztus 28-án, pénteken 16 órakor kezdődik a fesztivál a Szent István szobornál, az Erzsébet híd lábánál. E napon fellépnek: Borostyán Együttes, Čakanka Népdalkör, Glamour Táncegyüttes, Klapka György Férfi Dalkör, Horváthné Hosszú Marika, Suhaj Mercédesz, Acapella For You Együttes, Accoustic Flame Együttes, Egyéb Veszély Zenekar, Fehér Virágok Zenekar, Elit Osztag Együttes. Várhatóan este 23 óráig tart a műsorfolyam.

Másnap, augusztus 29-én, szombaton 14.00 órától folytatódik a fesztivál. Színpadra lépnek: Szabó Gyula, Crazy Együttes, Benes Ildikó és Pőthe István, Kovács Vivien, Zumba Csoport, Georges Boulanger és barátai, Régenment Zenekar, The Gents Együttes, Ryan Jr. Chowup Együttes, Tolma Baranta Club, Ölveczky András, Boráros Imre, Kádek Henrietta, LGT Revival Band, Kerecsen Együttes. A fesztivál késő este zárul.

A rendezvény különlegessége, hogy minden előadó ingyen lép fel, a látogatók számára pedig díjtalan. A fesztivál fővédnökei Észak- és Dél-Komárom polgármesterei, támogatója a Bethlen Gábor Alap.

(d)

Top