REAL-K

Eötvös iskola: Ahol a szeretet lángja ég

A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola karácsonyváró programja a szeretetre, az összetartozás szimbólumára épült.

karácsonyi műsor_1

2017. december 20-án a komáromi VMK-ban teltház előtt, ünnepi hangulatot teremtve, a szeretetet, az összetartozást éreztette az a színpadra lépő 150 gyermek, akik az ünnepek előtti örömteli készülődés hangulatában a másfélórás műsorukkal bizonyították, hogy a karácsony varázsától mindnyájan megváltozunk, hiszen lelkünket a szeretet hatja át.

Az ünnepi műsort jelenlétével megtisztelte Keszegh Béla, Komárom város alpolgármestere, Bajkai János, a városi hivatal kulturális és oktatásügyi főosztályvezetője, az iskolatanács tagjai, valamint Gőgh Anna, a szülői munkaközösség elnöknője. Természetesen a műsor vendégei voltak az iskola egykori tanárai, valamint idén is elfogadta a diákok meghívását a “lappföldi” mikulás, aki ajándékokkal halmozta el a legkisebbeket.

Színre lépett a Kicsik és Nagyok Kórusa, hiszen az énekléskultúrának az intézményben nagy hagyománya van. Nagy sikert aratott Victor Hugo regényéből, a Nyomorultakból készült musical betétdala. Majer Jázmin 3.a osztályos tanuló a kis Cosette dalával könnyekig hatotta meg a közönséget. A tánc nyelvén igyekeztek elvarázsolni a jelenlévőket a Karácsonyi hópihék, az elsőosztályosok a tánc eszközeivel a gyermekek téli örömeire hívták fel a figyelmet. A második és negyedik évfolyam diákjainak Karácsonyi ajándék című összeállításában a melegség, a szeretet, az összetartozás szikrája világította be a színpad fényét. Természetesen a karácsonyi ünnepkör részeként a betlehemes játék sem maradhatott el, de a karácsonyváró műsorból a Celőke néptánccsoport sem hiányozhatott. Utóbbiak előadása példája annak, hogy egy nemzet kultúrájának, gazdag hagyományvilágának megismertetése ott kell, hogy legyen mindennapjainkban és az ünnepeinken is.

Kovács Tünde

Top