Ennyi elsős kezdte meg az új tanévet

KOMÁROM. Februárban részletesen írtunk arról, hogyan alakultak a beiratkozási adatok Komárom alapiskoláiban. Most már azt is tudjuk, ténylegesen hány elsős kezdhette meg tanulmányait szeptemberben. Kiderült, a magyar iskolák szempontjából kedvezőtlenebb a helyzet, mint azt fél évvel ezelőtti számok mutatták.

Szeptemberben összesen 329 elsős kezdte meg tanulmányait Komárom hét alapiskolájában. Közülük 192 magyar (az egyházi Marianumot is beleszámolva), 137 pedig szlovák tannyelvű intézményben ült be az iskolapadban. Az Eötvös utcai iskolában 15 fős nulladik évfolyam is indult, ahogy a Komensky iskolában is, ott 11 gyerekkel.

Mint minden évben, most is akadnak eltérések a beiratkozási adatok és az iskolát ténylegesen elkezdők száma között. A legnagyobb különbség a Munka Utcai Alapiskola esetében jelentkezett, hiszen februárban 88 gyereket írattak az iskolába, de szeptemberben csak 68 ült be az iskolapadba. Fekete Zoltán igazgató kérdésünkre elmondta, talán a korábbiakhoz képest valóban nagyobb az eltérés, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy idén több gyereknek javasolták, hogy halasszon, mivel nem találták őket elég érettnek az iskolakezdéshez. Hangsúlyozta, az iskola filozófiája az, hogy jobb az elégedett gyerek és szülő, mint az elégedetlen, és el akarják kerülni, hogy egy elsős éretlensége miatt lemaradjon a tanulásban. A halasztók egy része visszakerül az oviba, más részük pedig nulladik osztályba jár majd. Ezzel együtt is a Munka utcai iskola a legnépszerűbb Komáromban, a Komenský Alapiskola a második, míg az Eötvös utcai iskola a harmadik az elsősök számát tekintve.

Mivel az Eötvös iskola esetében is jelentős mértékben kevesebb az első osztályt megkezdők száma a beiratottakénál (mínusz 18 elsős), a szlovák iskoláknál viszont csak apróbb eltérések voltak, mindez azt is jelenti, hogy a februárban jelzetthez képest nem szerepeltek olyan jól a magyar iskolák a diáklétszámot tekintve. Elmondható, hogy a magyar és szlovák iskolákat megkezdő elsősök aránya gyakorlatilag tükrözi a város nemzetiségi arányait, nagyjából 60-40 százalék. Ám ha figyelembe vesszük, hogy néhány környékbeli magyar faluból is komáromi iskolát választanak a szülők, akkor az is megállapítható, hogy még mindig létező jelenség, hogy egyes magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermeküket.

Elsősök száma a komáromi alapiskolákban:

2012/13 2013/14 2014/15 2015/16
Eötvös Utcai Alapiskola 42 60 65 50
Munka Utcai Alapiskola 52 53 47 68
Jókai Mór Alapiskola 62 45 54 44
Marianum Egyházi Iskolaközpont 33 28 27 30
J.A. Komenský Alapiskola 58 56 59 65
Rozmaring Utcai Alapiskola 44 41 45 38
Határőr utcai Alapiskola 39 14 25 34
Magyar iskolák 189 186 193 192
Szlovák iskolák 142 111 129 137
Összesen 329 297 322 329

 

Komáromban 7 magyar nyelvű – beleértve a Marianumot is – és 5 szlovák nyelvű óvoda működik, két intézményben pedig magyar és szlovák nyelvű osztályok is indulnak. Összesen 891 gyerek látogatja a komáromi óvodákat. A legtöbben az Eötvös utcai magyar oviba járnak, összesen 139-en, de a Hajó utcai és Eötvös utcai szlovák ovikban is 100 felett van az összlétszám.

Az óvodáknál fele-fele arányban látogatnak magyar és szlovák osztályokat a gyerkőcök. Nem ritka ugyanis, hogy magyar szülők szlovák ovit választanak gyermeküknek a másik nyelv alapjainak elsajátítása céljából, de ettől még fontosnak tartják, hogy gyermekük az ovi után már magyar iskolában ismerkedjen meg az olvasással és írással. Vegyes családoknál is gyakori, hogy az óvoda és az iskola más-más tannyelvű, ugyanakkor tény, a magyar óvoda természetes folytatása a magyar iskola.

Egyes szakemberek szerint Komáromban kevés a férőhely a magyar óvodákban, míg mások hangsúlyozzák, bár az alapiskolában a legfontosabb az anyanyelvi oktatás, a gyermekek fejlődésében meghatározó korszakot képeznek az óvodás évek is, amikor fejlődnek készségeik, és rengeteg új ismeretet sajátítanak el, amire leghatékonyabban ugyancsak anyanyelvükön képesek.

(csá)

Top