Előnyös hitel fiatal házaspároknak

Júliustól kedvezményes hitel segítségével könnyebben juthatnak házhoz, lakáshoz a fiatal házaspárok az Állami Lakásfejlesztési Alapról szóló törvény módosításának köszönhetően, amit a kormánypárti Híd három képviselője, Sárközy Irén, Bugár Béla és Bastrnák Tibor javaslatára fogadott el a parlament január végén. A beterjesztők abban bíznak, ez kedvezően hat majd a demográfiai folyamatokra, több gyerek születik majd.

csalad

Bastrnák Tibor parlamenti képviselő sajtótájékoztatón számolt be a változások részleteiről. Közlése szerint a kedvezményes családi kölcsön igénylésének feltételei, hogy az igénylő házaspár mindkét tagja 35 évnél fiatalabb legyen, és hogy kérvényük benyújtása a házasságkötésük utáni 12 hónapon belül megtörténjen. előtt legalább 12 hónapja házasok legyenek. További követelmény, hogy a házastársak havi tiszta jövedelme együtt ne haladja meg a létminimum négyszeresét – ez az összeg egy gyermektelen család esetében jelenleg 1392 eurónak felel meg. Bastrnák Tibor hangsúlyozta, ez utóbbi, a havi létminimum négyszereséig terjedő bevételi feltétel a lakásfejlesztési alap által nyújtott összes kedvezményes hitel közül a legmagasabb, legelőnyösebb.

A fiatal házasok legfeljebb 15 ezer euróig vehetik fel a kedvezményes kölcsönt fix 1 százalékos kamattal, 15 éves futamidőre. További előny, hogy ha gyermekük születik, 2 ezer eurót elengednek a hitel alapösszegéből, sőt, ezt a bónuszt három gyermek születéséig érvényesíthetik, azaz legfeljebb 6 ezer euróval csökkenthetik a kölcsön alapösszegét.

A hitelt új lakás vagy családi ház vásárlására, valamint egy öreg lakóingatlan felújítására is fel lehet használni. Az igénylést a törvénymódosítás hatályba lépése, azaz július 1-je után lehet benyújtani az Állami Lakásfejlesztési Alaphoz (Štátny fond rozvoja bývania – ŠFRB). A kérvényhez csatolni kell a házassági levelet is.

„Bízom benne, hogy a törvénymódosítás hozzájárul a jelenlegi trend megváltozásához, miszerint a fiatalok csak harmincas éveikben kezdenek családalapításba, többnyire anyagi okok miatt” – kommentálta a módosítást Sárközy Irén. Megjegyezte, a lakásfejlesztési alapnak idén elég pénze van az igények kielégítésére, s ha szükséges lesz, jövőre további pénzeket biztosítanak erre az állami költségvetésből. Reményei szerint a kevésbé fizetőképes fiatal családok lakhatásának támogatása pozitívan hat majd a vidék fejlődésére is.

Bastrnák Tibor rámutatott, a közelmúltban más családsegítő törvénymódosításokat is kezdeményeztek, így például duplájára emelték az adóbónuszt, ami 532 euró lett és a gyermek hat­éves koráig jár. A parlament jóváhagyta azt is, hogy az utazási csekket ne csak a szülő, hanem a gyermek is használhassa fel például a napközis vagy nyári táborok költségeinek térítésére.

(bj, cs)

Top