Csáky Sándor Főzőverseny felvidéki magyaroknak

Sercegnek a fazekak, csattognak a kések, forró pára kopogtatja a tetőt. Fiatal, ambíciózus szakácsok sürögnek-forognak a konyhában, szeletelik a zöldséget, irdalják a halat, mintha legalábbis az életük múlna rajta. A háttérből szigorú tekintet figyeli minden lépésüket – a tét nagy: nem mindegy, ki nyeri az év szakácsversenyét…

főkép

A fenti kép mindenki számára ismerős lehet, aki szereti a sütés-főzéssel kapcsolatos televíziós adásokat, főzőversenyeket. Nos, jelentem: már nem kell se Amerikába, se máshová utazniuk azoknak, akik szeretnék kipróbálni magukat e téren is. Merthogy már itt, a Felvidéken is szerveznek szakácsversenyt, méghozzá kifejezetten felvidéki magyar, fiatal szakácsok számára. És bár televíziós szereplés nem társul az eseményhez – a jó hangulat, a szakmán belüli fejlődés, valamint az értékes nyeremények garantáltak.

A konyhaművészet is fontos része a kultúrának 

A Csáky Sándor Főzőverseny immár második alkalommal kerül megrendezésre, fő szervezője a komáromi Írástudók Társasága. „Miközben mindenütt felszálló ágban van a gasztronómia, addig Szlovákiában gyerekcipőben jár – mondja Maurovich Horvat Lajos, a szervezet elnöke. – Pedig a konyhaművészet is fontos része a kultúrának. Minden nemzet rendelkezik olyan sajátos ételekkel, ízvilággal, amelyre méltán lehet büszke. A versenyt tehát több célból hívtuk életre: egyrésztszeretnénk emelni a felvidéki gasztronómiát, ezen belül népszerűsíteni saját szakácskultúránkat, hagyományainkat. Szeretnénk megőrizni Nagy-Magyarország egyik legnagyobb szakácsának, Csáky Sándornak az emlékezetét, aki éveken keresztül Újtátrafüreden munkálkodott. Fontos szempont továbbá, hogy teret nyújtsunk fiatal, felvidéki szakácsainknak a bemutatkozásra és a fejlődésre.“

IMG_3066 (Small)

Ki volt Csáky Sándor?
Csáky Sándor a Felvidék leghíresebb szakácsa volt, akinek neve napjainkra méltatlanul került feledésbe. 1910-től 1932-ig az újtátrafüredi Palace-Szontagh Szanatórium konyhafőnöke volt. A többszörösen díjazott szakács egy csodálatos, 800 oldalas kiadványt hagyott maga után, melynek címe A huszadik század szakácsművészete. Nincs a kulináris művészetnek olyan ágazata, amellyel e könyv ne foglalkozna – a különféle nyersanyagok előkészítésén keresztül az előételek, a főételek, és a sütemények receptjein kívül tartalmaz asztaldíszítéssel kapcsolatos trükköket, sőt, történelmi áttekintést is a magyar étkezési hagyományokról. A százéves könyvet lapozgatva feltárul előttünk a teljes magyar gasztronómia kincsestára! Csáky Sándor tehát olyan személyiség, akire építve méltán létrehozható egy színvonalas, felvidéki főzőverseny.

A verseny egyben mesterkurzus is 

A versenyre a 16-24 év közötti fiatalokat várják. Nem fontos, hogy szakácsnak tanuljon, vagy ilyen irányú végzettsége legyen: amatőr szakács is lehet az illető. Ez azért lehetséges, mert a verseny egyben mesterkurzus is. A rendezvény fő bírája, illetve tanítómestere, számos magyarországi és nemzetközi díjjal kitüntetett mesterszakács, aki jelenleg a győri La Maréda étterem és bisztró Executive Chef-je. „Nem csupán kiváló szakember, hanem megnyerő egyéniség is. Rengeteget lehet tőle tanulni, ugyanakkor személye biztosítja a verseny kellemes hangulatát“ – árulta el Maurovich Horvat Lajos.

????????????????????????????????????

A verseny három részből áll

Az első fordulóban Horváth Szilveszter két étel (egy elő- és egy főétel) elkészítését mutatja be igen részletesen. A versenyzőknek el kell készíteniük a bemutatott ételek valamelyikét. A második fordulóba jutottak a bírák szeme előtt készítenek el egy bizonyos főételt, amelyben előzőleg megegyeztek. A harmadik fordulóba már csak ketten jutnak be. Nekik a verseny névadójának, Csáky Sándornak „A huszadik század szakácsművészete“ című könyvéből kell kiválasztaniuk egy menüt, amelyet szintén a helyszínen kell megfőzniük-sütniük. A második és harmadik forduló tavaly a Komárom melletti Vadkacsa étteremben zajlott.

IMG_3108m (Small)

Mit lehet nyerni? 

A tapasztalatokon kívül természetesen tárgyi ajándékokkal is gazdagodnak a verseny résztvevői. Mindenki egy éves online előfizetésben részesül a Magyar Konyha című gasztronómiai magazinra. A második fordulóba jutottak ajándékba kapják Horváth Szilveszter szakácskönyvét is. A nyertes pedig olyan fődíjban részesül, ami őt személyesen a legjobban segíti a szakmai előrejutásban. Például részt vehet valamilyen mesterkurzuson, cukrásztanfolyamon, stb. A tavalyi nyertesek kóstoló menüt nyertek egy budapesti, egy Michelin-csillagos étterembe. (Tavaly ugyanis olyan szoros volt a döntő, hogy 14 fős bíráló bizottság úgy döntött, mindkét versenyző megérdemli a fődíjat.)

IMG_3158 (Small)

A tavalyi nyertesek

A tavalyi nyertesek Soóky Olivér és Bartakovics Gábor lettek. Mindketten elégedettek mind a nyereménnyel, mind a versennyel. „Az, hogy végigkóstolhatunk egy kóstoló menüt Budapest egyik legkiválóbb éttermében, nagyon sokat jelent a számunkra – mondja Bartakovics Gábor. – Ilyenkor 10-20 fogásos menüsort tálalnak elénk, minden egyes falatka külön markáns íz, mégis harmonizálniuk kell egymással. A tálalás maga pedig már művészet. Bármelyik szakács sokat meríthet belőle.“ „Szlovákiában nincsenek Michelin-csillagos éttermek, Budapesten viszont öt is található, mind az öt egy-egy csillagos – veszi át a szót Soóky Olivér. – Ez egyébként már rendkívüli rangot jelent. A Csáky Sándor Főzőverseny pedig nagyszerű élmény volt a számunkra. Ilyen jellegű versenyen még nem voltunk, nehezebb, de kreatívabb volt, mint a többi. Sokat fejlődtünk, és gazdagodtak a szakmai kapcsolataink is.“ Egyébként ebben a pillanatban mind Olivér, mind Gábor a várkonyi Amadé Kastély szakácsai, amelyet jelenleg Szlovákia egyik legjobb konyhájának tartanak.

Ne habozz, jelentkezz a versenyre:
www.csakysandor.sk honlapon, 2016. június 12-ig! 

(A fotók a tavalyi versenyen készültek.)

Top