Csak győztes meccs után szidtam a bírót

A múlt héten tartott 10. Komáromi Egyetemi Napok vendége volt Kemény Dénes, a magyar vízilabda válogatott korábbi edzője, a pólós szövetség elnöke. A legendás mester, aki csapatával háromszor nyert olimpiát, mesélt a vízilabdáról és a sikereinek kulcsáról. Elmondása szerint a legtöbb gyereknek és családnak természetesen a vízilabdát ajánlaná, mivel egy tiszta sport, nagy önfegyelmet kíván és teljes mértékben csapatmunkára van utalva minden játékos. Kemény Dénes elmesélte, hogy csak akkor voltak rossz jegyei a suliban, amikor el volt törve a keze. Amikor edzésre járt, akkor mindig a házi feladat is gyorsabban elkészült, és a jegyei is rendben voltak. A korábbi edző szerint a pólóban csak csapatban lehet gondolkodni, ellentétben más csapatsportágakkal, ahol lehetne egyéni sztárok. A vízilabda szövetség elnökének az a vágya, hogy minden gyerek 15 kilométeres körzetében legyen olyan hely, ahol úszni tanulhat. Kidolgozott egy tervet a kormánynak, amely alapján minden gyereknek 10 éves koráig az általános tudás részét jelentené az úszás. “Szerencsére a mostani magyar miniszterelnök sportbarát. Bár sokkal több focistadion épül manapság, de az úszósportba is láthatóan érkeznek támogatások”- fejtette ki Kemény Dénes.

Hozzátette, kiemelten fontos az utánpótlás nevelése. Mikor kezdte az edzői pályafutását 1500 pólós körül volt az utánpótlás nevelés, mostanra már 6000 körül van a fiatal pólósok száma. Szóba került a komáromi származású Gergely István is, aki olimpiai érmet szerzett a magyar válogatottal. Mesélt a honosítás részleteiről, és leszögezte, hogy a vízilabdában nem tartaná jónak, ha külföldi játékosokat “magyarosítanának”, ahogy ez más sportágban látható. Ha viszont egy határon túl élő magyar lép a válogatott soraiba, az más helyzet – véli a legendás edző. Több érdekes kaland tarkította az előadást az olimpiai élmények közül, de szóba kerültek a bírók elfogult döntései is. “Ha a bíró elfogult döntéseket hozott, csak akkor szidtam a meccs után, ha győztünk. Csóró dolog külső körülményekre fogni a vereséget, ha kikapsz” – mondta Kemény. “Vesztes meccs után mindig magaddal kezd az elszámolást” – tette hozzá.

(d)

Top