Vélemény, olvasói levél

Kultúra, ami feltölt

Mikor az önkormányzat által elért eredményekről esik szó, gyakran érkezik olyan reakció, hogy nem ezzel vagy azzal kéne törődni, hanem a munkahelyek teremtésével, vagy a Poliklinika megmentésével. Való igaz, vannak olyan prioritások, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy más területen lemaradhatunk, vagy ellustulhatunk. Sőt! Ha nem figyelünk oda a részletekre, más

Hangulatjelentés

Újabb mélypontoz érkezett a testületi munka: több mint 4 órán át, feszült légkörben zajlott a vita arról, hogy idén milyen beruházásokra különítsen el a város pénzt. Különösen szomorú, hogy nem valódi vitáról volt szó, hiszen a legtöbbet felszólaló képviselők többnyire nem konkrét javaslatokkal álltak elő, hanem homályos és indulatos eszmefuttatásokkal húzták az időt. Andruskó Imre

Testületi viszonyok

Komárom képviselői elfogadták a jövő évi költségvetést, mely az egyik legfontosabb dokumentum, és alapvetően határozza meg, hogy 2016-ban mire lesz pénz a városban, és mire nem. A városi hivatal által benyújtott javaslathoz képest történtek módosítások, alapvetően az „ellenzék” akaratának megfelelően.

A jövő két keréken

Gondolta volna, hogy a közlekedésnek is van keresleti és kínálati oldala? Megfelelő esetben ezek az oldalak kiegyenlítettek. Rosszabb esetben – ami sajnos egyre több városban meghatározóbb kép – a kínálati oldalon lévő hálózatok és infrastruktúrák nem követik a keresleti oldal megnövekedett forgalom igényét. Gondoljunk csak az utóbbi évtized parkolási gondjaira. A fenntartható közlekedés jövője épp abban rejlik, hogy megadjuk

Nemzedékváltás kell a közéletben!

Manapság, ha a fiatalokról esik szó, gyakran beszélnek célok nélküli, közömbös nemzedékről. Azt mondják, a fiatalokat nem érdekli a kultúra, nem olvasnak és nem vesznek részt a közösségi életben. A régi politikusok a szemükre vetik azt is, hogy még az idősebb generáció tagjainál is ritkábban mennek el szavazni. Kényelmes hozzáállás nem meghallgatni a fiatalokat, elítélni

Top