Röplabda

Mi lesz veled komáromi röplabdacsarnok?

Az egykoron szebb napokat is látott komáromi röplabdacsarnok már évek óta kihasználatlanul, pontosabban fogalmazva használhatatlanul várakozik további sorsának alakulására. A legutóbb a városban tomboló vihar pedig feltette a pontot az i-re: a rengeteg víz utat talált, és eláztatta a csarnok padlóját, ami teljesen tönkrement. Sok a kérdés, kevés a válasz, ezért megkérdeztük Nagy Tamást, a

Ferencz László: szeretnénk sikerélményt biztosítani!

A komáromi extraligás röplabdások hamarosan elkezdik a felkészülést (cikkünk még augusztus 8-án jelent meg), s mint ahogy azt megtudtuk, a csapat néhány poszton kicserélődött. A pozsonyi VKP is kikerült a megnevezésből, de az együttműködés bizonyos szinten folytatódik. Ferencz László klubmenedzsertől azt is megtudtuk, hogy azok a felnőttek is megmutathatják majd magukat, akik egyelőre még nem

A jövőt a komáromi fiatalokkal képzeljük el

A komáromi férfi röplabdacsapat nem zárt rossz szezont, az extraligában elért negyedik hely sikernek mondható. Ugyanakkor a kupaszereplés nem sikerült valami jól, a csapat pedig a szezon végén többször is nyert helyzetből veszített. Az elmúlt idényről és a jövőről beszélgettünk Ferencz Lászlóval, a klub menedzserével.

A komáromiak végül a negyedik helyen végeztek

A Spartak UJS VKP Komárom csapata a 2015/16-os röplabda idényben Kassán játszotta le utolsó mérkőzését. Az egyik fél három győzelméig tartó mérkőzéssorozat a bronzéremért folyt, amelyet a kassaiak megingás nélkül szereztek meg 3:0-ás diadalukkal a Duna-parti csapat felett. Meglepetés tehát nem született, mert a komáromiak már az elődöntőben, Eperjes ellen mutatott teljesítményükkel is jelezték, hogy nem tudják megközelíteni tavalyi formájukat. A harmadik mérkőzés

Így örülnek a kupagyőztesek

A komáromi VK Spartak röplabdacsapatának a bajnokság toronymagas esélyesével, az eperjesi gárdával kellett farkasszemet néznie a Szlovák Kupa privigyei döntőjében. A komáromiak óriási izgalmakat követően diadalmaskodtak: a kilencedik meccslabdát vitték sikerre. De beszéljenek inkább az érintettek!

Top