Foci

Radványi a KFC kispadján rácáfolna a kritikusokra

Radványi a KFC kispadján rácáfolna a kritikusokra

Július 24-én, szombaton a KFC hazai pályán kezdi meg az országos szlovák labdarúgó másodosztály 2021/22-es szezonját, a délután öt órakor kezdődő mérkőzésen Dubnica lesz az ellenfél. A klub lapzártánkig 8 új labdarúgó érkezését jelentette be, ezzel egyidőben kulcsjátékosok megtartását is, ennek köszönhetően az új edző, Radványi Miklós a közelgő kihívások teljesítéséhez megfelelőnek találja a keretet.

Priskin Tamás lett a magyar NB2 gólkirálya

A 34 éves, komáromi-pati származású, 63-szoros magyar válogatott labdarúgó, Priskin Tamás tavaly januárban igazolt a Ferencvárostól a másodosztályú Győri ETO-ba, ahová tulajdonképpen „hazatért”, hiszen a tehetséges csatár profi pályafutása éppen a Rába partján kezdődött. A visszatérés azonban nem sikerült zökkenőmentesen, Tamás ugyanis tavasszal komoly sérüléssel volt kénytelen szembenézni, a 2020/21-es szezonra azonban már készen állt.

Aláírták az engedélyt a KFC stadionjának építésére

Múlt héten aláírták a Komáromi Football Club új sportkomplexumának építési engedélyét. Ehhez az kellett, hogy Komárom város és a futballklub korábban tisztázzák vitás kérdéseiket, többek között a város hozzájáruljon egy tulajdonában lévő fabarakk lebontásához.

Mikor tájékoztatnak a KFC stadionjáról?

Komárom. Egyre többen kérdezgetik, hol tart, mikor kezdődik meg a KFC új stadionjának építése, ám egyelőre nincs egyértelmű válasz. A klub júniusban jelezte, szeretnének egy rövidebb prezentációt tartani a képviselő-testületnek a stadiont érintő tervekről, mire a polgármester javasolta, tartsanak egy külön nyilvános fórumot, ahol bővebben és mélyrehatóbban is foglalkozhatnának a részletekkel. A KFC vezetése erre

Hámori Vladimírral a komáromi fociról

A kétezres évek elején a komáromi labdarúgás bajba került: az anyagi lehetőségek jelentősen beszűkültek, így az illetékesek nem először, és nem is utoljára kiáltottak egy esetleges megmentő után. Éppen ekkor egy gyulamajori vállalkozó, aki nem mellesleg egy egykori KFC-s legenda fiának mondhatta magát, a semmiből épített olyan kiscsapatot, mely rögtön az első szezonjában bajnok lett.

Top