Régió

Van egy boldog iskola

Pozitív életszemléletre nevelik a gyerekeket a Boldogságóra program keretében a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontban. A Bagdy Emőke magyar pszichológus nevével fémjelzett oktatói-nevelői programba ősztől elsőízben csatlakozott a gútai iskola, amely a Felvidékről egyedüliként vesz részt benne.

Rókacsapdákat helyeztek ki Komáromban

Az elmúlt napokban több helyen láttak rókákat a városban, befogásukra a városi rendőrök két rókacsapdát helyeztek ki. Pánikra azonban semmi ok, az állatok nem veszettek, és megjelenésüknek semmi köze a madárinfluenzához.

„Együttműködésre vagyunk ítélve“

Basternák Ildikó két éve vette át a Ógyalla vezetését. Bár nem ment minden simán, azóta javult a közbiztonság, jelenleg is formálódik a városi rendőrség. Bővítették az ipari parkot, folyamatosan új cégek telepednek az új területre – napokon belül döntés születhet egy nagyobb külföldi beruházó érkezéséről is.

Új év – új óvoda

KESZEGFALVA. A helyi óvoda 1978-ban épült. Az azóta eltelt közel 40 év alatt csak kisebb javításokat végeztek el az intézményen, éppen ezért már megérett az idő arra, hogy teljesen felújítsák.

120 éves millenniumi tölgyfák

Több millenniumi tölgy is ékesíti régiónk nyugati részét. Az egyik Szilason található, a helyi községháza előtt. 1896-ban ültették a millenniumi ünnepségek alkalmával, és a falu egyik szimbóluma lett.

Top