Régió

Kitelepítettek emléknapja Gútán

Idén Gúta ad otthont a dél-komáromi Kecskés László Társaság által szervezett, a Felvidéki kitelepítettek emléknapjához (április 12.) kötődő megemlékezésnek. Az április 13-án sorra kerülő esemény helyszíne a Nagyboldogasszony katolikus templom. Egy nappal korábban, április 12-én e templom harangja lesz hallható délben, a Kossuth rádióban.

Gazdag képanyaggal a nagykeszi árvízről

A közelmúltban mutatták be a komáromi Zichy-pontban Hanesz Éva: Árvíz Nagykeszin (1965 és a falu újjászületése) – Povodeň vo Veľkých Kosihách (1965 a znovuzrodenie obce) című, rengeteg fényképpel gazdagított kétnyelvű könyvét.

Indul a csatornabővítés Gútán

Talán soha annyian nem vettek még részt lakossági fórumon Gútán, mint múlt kedden, amikor is a csatornahálózat bővítéséről tájékoztattak az illetékesek. Az Adamis Anna Városi Művelődési Központ körtermében tartott fórumon elhangzott, a város nagy részét érintő beruházás április elején indul a Pozsonyi, a Jánošík és a Felső utcákban, befejezése pedig legkésőbb 2025 végére várható. A

Top