Gúta

Sárkányeregető Fesztivál – jótékony céllal

Gúta/Örtény. Október 7-én élettel és sárkányokkal telt meg Örtény, az egykori gútai tanyavilághoz tartozó kis település. Neve nagy valószínűséggel idővel ugyanúgy megkopott volna, mint az arrafelé járó buszjáratok, ha öt évvel ezelőtt a Meseszép Polgári Társulás nem ott szervezi meg az első Sárkányeregető Fesztivált. Idén már közel háromszázötvenen jöttek össze, hogy nézzék, amint belekap a

Új főellenőre lesz Gútának

Hárman jelentkeztek a város főellenőri posztjára, közülük kétfordulós szavazással Némeht Ivetát választotta meg a testület, aki december elsejétől lép hivatalába.

A lakosokat is szolgálják majd a gútai iskolai sportpályák

A tanév utolsó napján derült ki, hogy a város sikeresen pályázott a Sportfejlesztési Alapnál és 283 ezer euró támogatás érkezik a Corvin Mátyás Alapiskola udvarának teljes átépítésére, ahol 3 sportpálya kap helyet. Még ugyanazon a napon két újabb, az iskolák sport-infrastruktúráját érintő pályázatot is benyújtott a város, összesen 460 ezer euró értékben. Július elsejétől több

Több mint száz családtag találkozott a Fekete-tanyán

Negyedik alkalommal találkozott a Fekete család négy generációja a Bogyarét és Gúta között félúton található Fekete-tanyán. Megérkezve csodás látványként tárult az ember elé a gondozott gyep, az illatozó virágok és lombos fák közé emelt régi ház, melynek verandáján, kertjében jó hangulatban beszélgető rokonokat lehetett látni. A család 102 tagját, akik Felvidék és Magyarország minden irányából

Megvan, ki építene üzletsort Gútán

Megvan a befektető, aki felépíti az üzletsorokat a Déli zónában. A Templom tér 32. szám alatti épületben 30 fő ellátására alkalmas szociális intézményt létesítene a város pályázati forrásból, a csörgői üdülőt, valamint az egykori speciális alapiskola térségét pedig eladásra kínálják. Ez utóbbi programpont komoly vitát váltott ki a legutóbbi testületi ülésen a képviselők körében.

Top