Mozaik

Önkéntesek szépítették a kutyamenhelyet

Komárom/Gadóc. A zimankós időjárás ellenére több mint két tucat önkéntes vett részt a Négylevél polgári társulás égisze alatt működő, komáromi kutyamenhely gadóci telephelye által meghirdetett brigádon, hogy rendbe tegyék a menhely területét, felújítsák az állatok lakhelyeit, és szebbé tegyék a bent élő 76 gazdára váró kutyus napját.

Kezdődnek az adventi programok Komáromban

Kezdődik az ünnepi készülődés a városban, hiszen december 3-a már advent első vasárnapja. Idén is hasonló, de talán még gazdagabb a programkínálat, mint az elmúlt években: a Klapka téren nemcsak az adventi koszorú gyertyáját gyújtják meg vasárnaponként, hanem több más napon is gazdag ünnepi műsor várja a látogatókat – karácsonyi énekek, dalok, koncertek varázsolnak karácsonyi

Péntektől András-napi vásár

Komárom. Idén november 17-től november 19-ig – péntektől vasárnapig – tart az András-napi vásár. A megszokott módon zajlik majd, most is Közép-Európa egyik legnagyobb erődrendszerének tövében rendezik meg. Minden árusító hely elkelt.

Egyre szegényebbek vagyunk

Szlovákiában egyre többen élnek jövedelmi szegénységben, illetve mélyszegénységben. Hogy mi ennek az oka, és kiket fenyeget leginkább, arról a szegénység elleni küzdelem világnapja (október 17.) alkalmából Kürti Mónikával, a gútai önkormányzat szociális bizottságának elnökével, a Mézeskalácsház néven ismert krízisközpont alapítójával beszélgettünk.

Harminc éve indult újra a vízicserkészet

Komárom. Idén kettős évfordulót ünnepel a Szlovákiai Magyar Vízicserkészet. Egyrészt száztíz évvel ezelőtt, 1913-ban zajlott le régiónkban az első nagy cserkészmegmozdulás, a Vági tutajút, másrészt 1993 júliusában az előbbi eseményre emlékezve a rendszerváltozás utáni első cserkész vízitúrát rendezték meg a Kis-Dunán.

Top