Mozaik

Nosztalgiázás régi disznótorok után

A tél a disznóvágások ideje, néhány évtizede ilyentájt a hétvégi hajnalok a disznóvisítástól voltak hangosak, de ma már a falvakban is egyre kevesebben tartanak sertést háztájiban.

Pellengérrel és bitófával is „büszkélkedhetett” a régi Komárom

Tüzes vas, kaloda, pellengér, bitófa. Ha manapság ilyeneket hallunk, valószínűleg egyikünkben sem merül fel, hogy hű, de jó lehetett az élet úgy három-négyszáz évvel ezelőtt. Pedig nem is olyan régen még akadt, aki visszasírta azt a Komáromot, ahol a szeretőt tartó nőket legjobb esetben is megbillogozták, a káromkodókat pellengérre állították, a tolvajok pedig egytől egyig

A szórakozás és a munka is hiányzik a fiataloknak

A járványhelyzet már lassan egy éve nagymértékben befolyásolja életünket. Az újév megünneplése után mindannyian bízunk abban, hogy hamarosan jobbra fordul a helyzet, ám a lényeges változásra még várni kell. Jelenleg annyit tehetünk, hogy vigyázunk magunka és egymásra, miközben megpróbáljuk megérteni és elfogadni a sok tiltást. Minden korosztály nagy nyomás alatt van. Az iskolák megnyitása sem

Békebeli karácsonyok

Komárom. Hogyan telhetett az Osztrák–Magyar Monarchia egyik nem túl nagy, de nem is a legkisebb, álmosnak éppen nem mondható, de nem is nyüzsgő városában az év legszebb ünnepe? A bennünk élő kép meglehetősen szentimentális: természetesen hullott a hó, az ünnepi vacsora után a családok körbeállták a kandalló elé állított karácsonyfát, énekeltek, a gyerekek kibontották az

Ünnep – ahogy nálu(n)k szokás

Mindenki másképp hangolódik a közelgő ünnepre, ami az idén azért is különleges, mert szokatlanul nehéz évet tudhatunk magunk mögött. Aggódunk szeretteinkért, barátainkért, aggódunk magunkért. Ünneplés nélkül azonban szegényebb az életünk. Négy közismert személyt kérdeztünk arról, ők hogyan készülnek a karácsonyra, és milyen hagyományt visznek tovább családjukban.

Top