Kultúra, oktatás

Fonográf fesztivál Lajkó Félixszel

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Fonográf fesztivált. Az előző évekhez képest némileg változott a fesztivál koncepciója, ezúttal nemcsak Komárom ad otthont a 10 napig tartó rendezvénysorozatnak, hanem Szlovákia más magyarlakta régióiban is lesznek koncertek.

Jövőre megújulhat a Hajós utcai óvoda

Komárom. Nagy többséggel döntött a képviselőtestület arról, hogy megteszik a szükséges lépéseket, mely a Hajós utcai óvoda teljes körű felújítását célozza – a jövő évi költségvetésben 70 ezer eurót különítenek el a projektdokumentáció elkészítésére. Maga a teljes átépítés becslések szerint több mint 2 millió euróba kerülne, a város igyekszik támogatásra pályázni.

Lehet pályázni a városi támogatásokra

Komárom városa meghirdette a 2020-as kulturális és sporttámogatásokra vonatkozó pályázatokat. A sporttal kapcsolatos kérvényeket december közepéig lehet benyújtani, a kulturális pályázatokat pedig az év végéig. A részletes információk elérhetők a város honlapján.

Nagy siker A Glembay ház

Habár még csak az első három felnőtt bérletes előadáson és két ifjúsági előadáson „van túl” Miroslav Krleža világhírű horvát író A Glembay ház című drámája, úgy tűnik, a közönség megkedvelte a dúsgazdag bankárcsalád tündöklésének és bukásának történetét. Martin Huba kilencedszer rendezett a Komáromi Jókai Színházban.

Top