Kultúra, oktatás

A Mefisztónak ma is aktuális az üzenete

A színházakban egymást követik a bemutatók, előadások. Jók, jobbak, felejthetők, és néha vannak olyan kivételesen erőteljesek, hogy szinte beleégnek a retinánkba, mély nyomot hagynak lelkünkben, és tudjuk, most hogy ezt láttuk, valami végérvényesen megváltozott bennünk, érékrendünkben, gondolkodásunkban, és mostantól ez lesz a mérce, ehhez mérünk minden mást. A Komáromi Jókai Színházban január 27-én bemutatott Mefisztó

Lovaggá ütötték Stubendek István karnagyot

A komáromi Szinnyei József Könyvtár Zeneszalonjának január 23-i vendége Stubendek István tanár, a Concordia Vegyeskar alapítója és karnagya volt, aki pár nappal korábban a Magyar Kultúra Napja alkalmából Budapesten „A határon túli magyar kórusmozgalom fejlesztése érdekében végzett életművéért” a Magyar Kultúra Lovagja címben részesült. A közönséget kellemes meglepetésként érte, amikor pár perccel kezdés előtt Mozart

Főleg fiatalokkal foglalkozik az új lelkipásztor

Történelmi eseményre került sor a hétvégén a komáromi református templomban: ünnepi istentisztelet keretében beiktatták hivatalába a komáromi református gyülekezet új lelkipásztorát. Mostantól tehát hivatalosan is három lelkésze lesz a komáromi gyülekezetnek. Arra, hogy három lelkipásztor szolgáljon egy gyülekezetben, eddig még nem volt példa a felvidéki református egyház történetében.

Top