Közélet

Oltakozásra kérnek orvosaink

Oltakozásra kérnek orvosaink

Múlt csütörtökig több mint 200 dél-szlovákiai orvos írta alá azt a felhívást, melyben arra kérik az embereket, hogy oltassák be magukat. A főként Dunaszerdahelyi és Komáromi járásokban dolgozó orvosok nyílt levelükben hangsúlyozzák, „a kezdeti fenntartások után szakmai körökben ma már sehol sem vita tárgya az oltás fontossága.“

Körbenézett a piacon is az államfő

Múlt szerdán, november 24-én Komáromba látogatott Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke. A nagypiacon kezdte programját, az árusokkal, termelőkkel is szóba elegyedve, majd a városházán a régió polgármestereivel találkozott. Később a Selye János Egyetemet, a Matica slovenská székházát és a VMK-t is felkereste.

Kitiltanák a kamionokat a Monostori hídról

Múlt kedden, november 23-án a szélesebb térség közlekedési problémáiról egyeztettek a régió polgármesterei és Nyitra megye elnöke Andrej Doležal közlekedési miniszterrel. Az ígéret szerint 2023-ban megtörténik a Vág-híd teljes körű felújítása, és az izsai körforgalom is megépülhet belátható időn belül.

A legsúlyosabb Covid-betegek mind oltatlanok

Régió/Komárom. Nincs hatékonyabb ellenszer a koronavírus és a járvány ellen az oltásnál – ez volt a központi mondanivalója annak a városházán megtartott sajtótájékoztatónak, amelyen Filkó Gabriella, a Komáromi Agel Kórház igazgató-helyettese, Viola Miklós orvos, a megyei egészségügyi bizottság elnöke, valamint Keszegh Béla polgármester közösen informáltak a Covid-járvány alakulásáról.

(H)ősrepülők Komáromban

Amikor Komárom vonatkozásában a repülés kezdeteiről, az aviatika hőskoráról esik szó, rendszerint Székely Mihály (1885–1959) gépészmérnök, repülőgép-konstruktőr és pilóta, az egyik rákosmezei „ősrepülő” neve merül fel, aki 110 éve hajtotta végre az első sikeres landolást Komáromban. Kevesebbeknek cseng ismerősen Kovách Zénó (1892-1915), a hősi halált halt, első komáromi hadipilóta neve, vagy a kisbéri illetőségű, de

Top