Közélet

Felújítanák a komáromi fürdőt

Több impozáns terv és tanulmány is készült már a komáromi termálfürdő felújításáról, ám egyik sem jutott tovább a látványterveknél. Legtöbbször azért, mert túl költséges, egyszeri nagy beruházást igénylő elképzelések voltak. Most egy újabb, szerényebb, ugyanakkor a megvalósulás szempontjából reálisabb tanulmány készült el. E héten a városi képviselők dönthetnek arról, továbbengedik-e a tervezetet, és jóváhagyják-e a

„Meg fogjuk menteni a Poliklinikát!“

Nyolc éve nem tud mit kezdeni a volt Poliklinika épületével Komárom városa. Felújítására nem sikerült külső forrást találni, komolyan vehető vásárló sem jelentkezett, a városnak pedig nem volt pénze az épület rendbetételére. Mivel e pillanatban nem reális, hogy külső segítséggel hozzák rendbe az épületet, a városvezetés saját erőből szeretné ezt megtenni. Először az ingatlan tetejének

Négysávos út Komáromtól Székesfehérvárig

Dél-Komárom. Elkezdődött az M81-es gyorsforgalmi út tervezése, amely az új komáromi Duna-hídtól Székesfehérvárig vezet majd, illetve onnan egy további szakasszal egészen Sárbogárdig. Ezzel szemben a Duna északi oldalán teljesen elmaradtak a közlekedési fejlesztések, annak ellenére, hogy négy évig magyar nemzetiségű miniszter vezette az illetékes tárcát.

Top