Gazdaság

Városüzemeltetési céget alapítana Komárom

Saját céget hozna létre Komárom abból a célból, hogy ne külsős cégeknek fizessen az önkormányzat például a szelektált hulladék összegyűjtéséért, vagy a fűnyírásért, hanem maga legyen képes elvégezni ezeket a feladatokat. Ez megtakarítást eredményezne és idővel hasznot is hozhatna a város számára. Egyelőre csak a szándékot hagyták jóvá a képviselők, aminek nyomán a városi hivatal

Ingyenes lesz a tömegközlekedés Komáromban

Szlovákiában elsőként Komáromban vezetik be a teljesen ingyenes városi tömegközlekedést. Erről múlt héten döntött a képviselő-testület. Egyelőre nem lehet pontos időpontot mondani, mikortól lehet majd díjmentesen közlekedni a városi buszokon – attól függ, hogy mikor zárul le a városi tömegközlekedés üzemeltetésére kiírt közbeszerzés, illetve mikor írják alá a nyertes pályázóval a szerződést.

Emelni kell a szemétdíjat Gútán

Nem az a kérdés, hogy kell-e emelni a szemétdíjat, a kérdés csak az, hogy mennyivel – hangzott el a képviselőtestület legutóbbi ülésén a város hulladékgazdálkodásáról szóló jelentés megvitatása során. Az idén májusban beindított zöldhulladék-projekt egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legalábbis nem a kívánt mértékben.

Autógyár Dél-Komáromban?

Dél-Komáromban építene elektromos autókat gyártó üzemet a svájci Fox Automotive társaság. A magyar kormány, illetve az önkormányzat azonban egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Gyilkos kór támadja a diófákat

Szeptember közepén beköszöntött a diószüret ideje, a termesztők azonban nem lehetnek elégedettek. Sok helyen ugyanis gombásodás, baktériumos betegségek és kártevők is sújtják a termést. Emiatt idén kevesebb dióra számíthatunk, ami az árában is megmutatkozik.

Top