Gazdaság

Nyolcezres támogatás elektromos autóra

A teljesen elektromos meghajtású új autók vásárlására 8 ezer eurós támogatást, a plug-in hibrid gépkocsik (külső áramforrásból tölthető hibridek) esetében pedig 5 ezer eurós támogatást ad a gazdasági minisztérium a december közepétől rajtoló pályázat keretében. Összesen ötmillió eurót különítettek el erre a célra.

Jobban élünk, mint 30 éve, de nem érezzük

Most élünk jobban, vagy az 1989-es forradalom idején? – a rendszerváltás 30. évfordulója apropóján az elmúlt hetekben több közvélemény-kutatás is készült, ahol ezt a kérdést tették fel. Az eredmények vegyes képet mutatnak. Egyes felmérések szerint az emberek 57 százaléka szerint jobban élünk, mint 30 éve, de olyan kutatás is napvilágot látott, mely szerint a megkérdezettek

Jelentős állami fejlesztések a dél-komáromi térségben

Komoly közlekedési beruházások valósulnak meg Dél-Komáromban és térségében a magyar kormány döntéseinek köszönhetően. Autópálya épül a város és Székesfehérvár között, de a dél-komáromi személyforgalmi kikötőt is fejleszti az állam. Ezzel szemben Észak-Komáromban hosszú évek kellenek ahhoz, hogy elkerülő út épüljön, gyorsforgalmi út pedig nem is lesz a térségben.

Top