Gazdaság

Zöldet kapott a komáromi városi cég

Zöldet kapott a komáromi városi cég

Saját városi vállalatot alapít Komárom önkormányzata azzal a céllal, hogy a város saját maga is elvégezhesse azokat a városüzemeltetési, karbantartási és javítási munkákat, amelyekért eddig külsős cégeknek fizetett. Heves, helyenként személyeskedő vita bontakozott ki, amikor a képviselők az ezzel kapcsolatos javaslatról vitáztak.

Zöld válasz: A legjobb háziállatok

Régóta mondogatom, hogy nekünk vannak a leghasznosabb háziállataink. Lássuk, mit tudnak: • csendesek, • nem kell nekik külön ételt vásárolni, • még az ürülékük is hasznos, sőt!

Komoly fejlesztés a komáromi kórházban

Már tavaly kiderült, hogy a belgyógyászat teljes körű felújítása után további komoly fejlesztésekre készül a komáromi kórházat működtető AGEL csoport. Egy teljesen új sürgősségi betegellátó központot építenek ki 11,2 millió euróból – az összeg nagyobb részét, 9,2 millió eurót uniós forrásból fedezik. Két év, míg megépül.

Madárinfluenza fenyeget

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki a magyarországi Ács település nagykapacitású pulykafarmján, ezért 160 ezer pulykát öltek le a telepen. Mivel a Duna túloldalán található gazdaság a határ közelében található, Őrsújfalun és Csallóközaranyoson is óvintézkedéseket rendelt el a Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-ipari Felügyelet. Fontos megjegyezni, a kimutatott vírustörzs emberre nem veszélyes, csak a szárnyasokat fenyegeti.

Sokat lépett előre a KOMVaK

Régió. Négy év után újra elkészítette a köztulajdonú vállalatok átláthatósági listáját a Transparency International Szlovákia. A 100-as listán átlag feletti eredménnyel szerepel a Komáromi Víz- és Csatornaművek, a KOMVaK. 2015-ben még az utolsó helyen állt.

Top