Biliárd: az utóbbi évek legnagyobb sikerét érték el

A szlovákiai biliárdélet egyik bástyája még mindig Komárom, hiszen amellett, hogy ebben a városban alapították meg az országos szövetséget, a helyi klub minden esztendőben aranyérem-esélyes. Idén sem volt másként, sőt, a Duna-parti fiúk sorozatban harmadszor értek fel a csúcsra. Polách Jaroslavval, a komáromiak többszörös országos bajnokával beszélgettünk.

biliard

• Ismét remek év van mögöttetek…

– Így van, pozitívan is értékeljük, ugyanis a komáromi biliárdklub ismét megnyerte az országos bajnoki címet, zsinórban harmadszor. Ezenkívül egyéni sikereknek is örvendhetünk, hiszen Köles Balázs nyolcasban, jómagam pedig tízesben lettem országos bajnok. Sőt, a hét fordulóból álló szlovák kupában is az első helyen végeztem. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy a pozsonyi Jakub Koniar, aki egyébként a legnagyobb ellenfelemnek számít, két fordulót is kihagyott, ezért nagyobb esélyem volt a végső győzelemre.

• Mesélj nekünk a végső csatákról!

– A célom az volt, hogy az idény utolsó hétvégéjén jó eredményt érjek el, ezzel pedig ott maradjak az első helyen. A nyolcasban nagyon szoros játékban kaptam ki a szintén komáromi Köles Balázstól, aki végül az előbb említett Jakub Koniart a döntőben nagyon simán verte. A tízes játékban a legnagyobb riválist már a negyeddöntőben sikerült két vállra fektetni, innentől kezdve pedig már könnyebb meccseim voltak, végül a döntőt is behúztam. Az utolsó napon a kilences játékban ismét alulmaradtam a Balázs elleni párbajban, ő azonban a döntőben húzta a rövidebbet Koniar ellen, de azért a második hely is szép eredmény. Összegezve Balázsnak egy első, egy második és egy harmadik helye van, nekem pedig egy első és egy harmadik. Ezzel valószínűleg meg is váltottuk a jegyeket a jövő évi Európa-bajnokságra, melyet Finnországban rendeznek.

• Lesz változás a komáromi csapatban?

– Fontos hír, hogy Michal Hajdúch csapattársunk visszavonul, őt pedig Domján Zsolt váltja, aki elég nagy tehetségnek számít. Már korán megismerkedett a sportággal, mondhatni, megvan az érzék a kezében, de újra fel kell építenie magát, hiszen elég sokat, három évet kihagyott. Ettől függetlenül úgy gondolom, ismét Komárom és Pozsony közt fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, ahogy az elmúlt években is történt.

• Továbbra is tervben van egy hely, ami a komáromi biliárdosok bázisa lehet?

– Sajnos, a komáromi biliárdélet nem sokat javult, ehhez ugyanis nagy szükségünk lett volna arra a centrumra, amit Balázsék szerettek volna megépíteni, végül azonban a város nemet mondott a telek eladására. Ha lenne egy ilyen otthonunk, az biztosan a komáromi biliárdsport fejlődését szolgálná, és bebiztosítaná az utánpótlást is. Tudni kell, hogy mi sem leszünk fiatalabbak, és ha mi letesszük a dákót, akkor valószínűleg a komáromi biliárd is megszűnik. Éppen ezért reménykedem, hogy Balázs nem adja fel, és végül megtalálja a módját, hogyan épüljön meg az álma, vagyis a komáromi biliárdcentrum.

• Úgy értesültünk, Balázst balszerencse érte…

– Így van, sajnos közúti balesete volt, ezért pár hónapig biztosan nem tudja majd használni a kezét. Emiatt kénytelen lesz kihagyni a mesterek tornáját is, ahol a szlovák ranglista első nyolc helyezettje indulhat. Sőt, elképzelhető, hogy a következő idény elején sem lesz ott, de remélhetőleg a minden évben hagyományosan megrendezett Szlovákia–Csehország (Federal Cup) mérkőzésen és az Európa-bajnokságon már bevethető lesz. Innen is jobbulást kívánok neki!

Kovács Dávid

Ismét elkaszálták a biliárdközpontot

Polách: a legjobbkor győztem le a legjobbat

Top