REAL-K

A világot jelentő deszkák

A Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás kiállítást szervezett a bátorkeszi műkedvelő színjátszás történetéből.  Ezzel a kiállítással azon nőknek, férfiaknak és gyerekeknek állítanak emléket, aki a „világot jelentő deszkákon” adták át tehetségüket és szórakoztatták Bátorkeszi nagyérdemű közönségét.

50 év alatt (1920-1970) több százan tették ezt saját és valamennyiünk örömére. Születtek alkalmi műsoros estek, nehéz fajsúlyú és könnyed, szórakoztató színdarabok, melyeknek rendezői, betanítói voltak: Gévay Ádám, Ribay István, Matús Ferenc, Ütő Irén, Renczés Mária, Sidó Szilveszter, Lami Vince, Bukainé Tóth Etelka, Balek Ferenc, Szvitek Ferenc. A kiállítás szervezői a fényképek köré színházi hangulatot varázsoltak egykori bútorokkal, jelmezekkel, melyeket a helyi lakosság kölcsönzött a szervezőknek. A kiállítás bizonyítéka annak, hogy a község művelődési életében hosszú évtizedek során meghatározó szerepet játszott az amatőr színjátszás. Az I. világháború befejezése után és az 1929. évet jellemző gazdasági válság időszakában a színjátszás elfeledtette az emberekkel a társadalmi és egyéni gondokat. Köszönet jár a szervezőknek – Zsok Gizella, Radvanszky Valéria, Pallag György, Pallag Gábor, Gál István -, a fényképészeknek – Töröttő Sándornak és Bartos Istvánnak, hogy segítségükkel megismerkedhettünk a múlt század színházi hangulatával Bátorkeszin.

jelentodeszkak
Kép és szöveg: miriák

Top