A magyarok lusták, túl sok sót és zsírt fogyasztanak

A magyarok több mint fele túlsúlyos, harmada nem mozog eleget, és dobogósak a sófogyasztásban is. Ezt a lesújtó kritikát Európa többi országa is megkapta, a WHO senkit nem kímélt. Szlovákiában valamivel jobb a helyzet.

Az 53 országot érintő felmérésből, – amely górcső alá vette az elhízás különböző faktorait,- kiderül, hogy melyik ország hol helyezkedik el a különböző egészséges táplálkozással kapcsolatos skálákon.

Európa 8. legkövérebb nemzete a magyar

A kutatás szerint Magyarország az elhízott nemzetek élmezőnyéhez tartozik, a vizsgált 53 ország közül a 8. helyre került. Kiderült, hogy az ország felnőtt lakosságának több mint fele (61,5 %-a) túlsúlyos, és közel harmada (27,6 %-a) elhízott. Az elhízott kifejezés pedig ebben az esetben egy barátságos megnevezése a nagyon kövérnek.

A nemek közti megosztás is érdekesen alakult. Túlsúlyban a várakozásokkal ellentétben a férfiak vezetnek, akiknek 67,8%-án van némi súlyfelesleg. A nők esetében sem alacsony, 56,1 %-os ez az arány. Az elhízásban azonban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, mindkét nem 27,6%-át sorolták az elhízott kategóriába – foglalja össze az eredményeket a receptneked.hu oldal.
tulsulyosakEurópa legkövérebb nemzete címet a csehek kapták, de szorosan mögöttük találhatók, – a magyarokat is megelőzve,- a spanyolok az írek és a törökök is. A felmérés alapján Szlovákia a 16. helyet szerezte meg.

A só bevitel vizsgán minden ország elbukott – egy kivétellel

Az országokat felsorakoztató táplálkozási profil kimutatása szerint a törökök után a magyarok fogyasztják a legtöbb sót, napi 17,5 grammot az európai országok közül. Ez a mennyiség több mint háromszorosa napi 5 grammos ajánlott mennyiségnek, amit egyedül a ciprusiak tudtak tartani. Az összes többi ország, só beviteli adata kivétel nélkül meghaladta a napi egészségesnek számító mennyiséget.
sobevitelTelített zsírok, zöldségek és gyümölcsök

Magyarország telített zsír fogyasztása a teljes kalóriabevitel 11,8%-a, ami meghaladja a napi maximálisan engedélyezett 10%-os mennyiségnél. A zöldség és gyümölcsfogyasztásban viszont egész jó eredményt mutattunk, ami azt jelenti, hogy több nyugati országot is megelőzve a lista közepére kerültünk.

Lusta-e a magyar?

Az ország elhízásában természetesen a fizikai inaktivitás is nagymértékben közrejátszik. A WHO felmérése szerint a népesség 28,6%-a nem mozog eleget, ami közel megegyezik az elhízottak arányával is.

SeoPress

Top