A lólengés nagymestere a búcsi atlétikai napon

Huszadik alkalommal rendezte meg a búcsi Katona Mihály Alapiskola az évenkénti Regionális Atlétikai Napját.

Az érdeklődés fokozására ismert sportembereket hívtak meg az idei alkalomra. Így ott volt Magyar Imre, huszonnyolcszoros szlovák bajnok hosszútávfutó is, Budapestről pedig a lólengés első számú nemzetközi szaktekintélye, a kétszeres olimpiai bajnok, dr. Vígh László fogadta el a meghívást.A TF ma már nyugdíjas, egykori adjunktusa élvezetes beszámolót tartott pályafutásáról, amelyben természetesen kiemelt helyet kapott a számára és a tanítványa részére egyaránt világhírnevet hozott Magyar-vándornak az alapvető szakmai újdonsága. Edzőként már harmincöt évesen a csúcsra jutott, hiszen Magyar Zoltán 1976-ban lett olimpiai bajnok. A hatvanas években a hazai szakemberek a tornát művészetnek tartották, amelynek gyakorlatait csak mozgászsenik tudták megtanulni, bemutatni. Fiatal edzőként felfigyelt arra, hogy a japán és a szovjet versenyzők fizikailag sokkal képzettebbek, mint a magyarok.

Ez indította el azon az úton, ahol a felkészülés alapja a fizikai képesség fejlesztése. Rájött ugyanis, hogy a technika ugyan nagyon fontos, de az úgynevezett művészeket nagyobb erővel le lehet győzni. Ez lett az újításainak a forrása, mert megfelelő erővel a tornásznak nem kellett félnie, hogy leseik a lóról, hanem elkezdhetett kalandozni is a szeren. Például haránt irányba, ez lett a Magyar-vándor. Visszafelé megcsinálva pedig a Sivádó-vándor.

lolenges

Ezek akkor fantasztikus újítások voltak, de időszerű változások is, mert már keresztirányban mindent megcsináltak a lovon, ezért várható volt, hogy valaki elkezd hosszanti irányban is tornázni rajta. S mivel őt nagyon izgatott a torna, ő jött rá leghamarabb az újításra. Tehát ebben az esetben is kellett Fortuna segítsége.  Magyar Zoli visszavonulása után fiatalokkal kezdett foglalkozni. Több tanítványa így is eljutott a nemzetközi élmezőnybe, de a csúcsra már nem. Jelenleg is a tornáért dolgozik, sportszereket javít, nyári táborokat szervez, pontozni jár.

(miriák)

Top