A bátor gazdáké a jövő

A viédk éltető ereje a mezőgazdaság. A korábban szebb napokat látott ágazat ma számos problémával küzd, a kistermelők közül sokan a túlélésért küzdenek, miközben az országot elözönli a külföldről behozott áru. Kevés a munkáskéz, a fiatalok többsége egyáltalán nem érdeklődik iránta, a terményeknek ráadásul az időjárás sem kedvez. Van még egyáltalán jövője a dél-szlovákiai járások számára fontos ágazatnak?

Szlovákia mezőgazdasága önellátó lehetne, ehelyett a helyi kis-, és őstermelők ádáz szélmalomharcot vívnak a külföldi, olcsóbb, de több száz kilométerről érkező terményeket kínáló szupermarketekkel. Zöldek, ízetlenek, de mégis ezt vásárolják a legtöbben, mivel sok esetben tartósabbak, olcsóbbak és elérhetőbbek, mint a háztáji zöldség és gyümölcs. A hazai termények jelentős hányadának sorsa éppen ezért az export vagy az ipari feldolgozás lesz. Nem meglepő tehát, hogy egyre kevesebben foglalkoznak Szlovákiában gyümölcs- vagy zöldségtermesztéssel, a gazdáknak inkább a szántóföldi növények termesztése éri meg – a modern munkagépeknek hála kevesebb munkaerőt igényelnek, kevésbé problémásak. A termelőknél már nem jellemző a több generációra visszamenő földművelés, bérbe adják vagy eladják földjeiket, amiket a külföldiek szívesen felvásárolnak. Az agrárium valósága lehangoló, ám még maradtak páran, akik hisznek abban, hogy ez a helyzet változhat. Szakembereket kérdeztünk arról, ma milyen növényekkel érdemes foglalkozni, hol tart az ágazat, kit éltet a földünk és valóban temetnünk kell-e az agráriumot?

SONY DSC

Így változott az agrárszektor

A rendszerváltásig a mezőgazdaság a nemzetgazdaság egyik legjelentősebb szereplője volt, később azonban jelentős hátrányba került. A nyugati piacok sokkal versenyképesebbek voltak, a tőkeszegény, ősrégi gépparkkal rendelkező szlovákiai mezőgazdaság komoly hátránnyal indult. A termelőszövetkezetek széthullottak, felaprózódtak, sok esetben magánkézbe kerültek, csökkent a mezőgazdasági vállalatok száma is. Megváltoztak természetesen a termelési feltételek is, egyre szigorúbb kritériumokat vezettek be, a termelés pedig erősen az állami támogatásoktól lett függő. A termőterület csökkent, a termőföldek ára ugyanakkor növekedett, de még így is az olcsóbb árakkal bíró országok között vagyunk Európában – nem csoda, hogy az ország a külföldi befektetők kedvelt célpontja. A termelési kedv is erősen visszaesett, köszönhetően a növekvő termelési költségeknek, a gombamód szaporodó uniós szabályoknak.

Mára a gazdák jelentős hányada, mint említettük inkább szántóföldi növényekkel foglalkozik – gabonafélékkel, olajos növényekkel, a részarányok persze régiónként évente változnak. A speciális növénytermesztés, a korai zöldségek termelése jócskán leszűkült, nem csak nagyüzemi szinten. A magas energiaárak, a vetőmagok, a műtrágyák és növényvédő szerek folyamatos drágulása annyira feltornázta az önköltséget, hogy a háztáji kertekben mind a szabadföldi, mind pedig a fólia alatti termelés ráfizetőssé vált. Korábban 10 ezer hektáron folyt a zöldségtermelés az országban, mára ez a felére zsugorodott. A gyümölcsösök is megfogyatkoztak – ezekből 7000 ha van, ennek viszont csak a fele termő. A támogatásra jogosult szántóföldek kiterjedése az országon belül jelenleg 1 millió 900 ezer hektár, de persze akadnak olyanok, amelyek kihasználatlanul állnak. „A legfőbb problémák közé tartozik, hogy a szupermarketek kiszorították a piacról a kis-, és középvállalkozókat, mivel disztribúciós központokon keresztül történik a beszállítás. Az üzletláncok polcain egy friss felmérés szerint csupán 39 százalékban található szlovák termék, ez történelmileg a legalacsonyabb érték” – ismerteti a helyzetet Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke. Szomorú példákat említ a primőr árut – a karalábét, retket – termelő gazdáktól, akiknek ha sikerült is eladniuk terményeiket az üzletláncoknak, azok egyes esetben külföldi termékekként azonosítva kerültek ki a polcokra. „Nem tudnak közvetlenül bejutni az üzletláncokba, csakis dílerek közvetítésével, ami csökkenti az árat is” – magyarázta. A kistermelők számára így a munkaigényes termelői piacok és a közvetlen értékesítés szinte az egyedüli megélhetési lehetőség – primőr, idényjellegú vagy feldolgozott formában adják el a termést, például gyümölcsmust, lekvár, dzsem, savanyúság, desztillát vagy szárított áruként.

SONY DSC

Csökkenő termelés

Mindezt alátámasztotta Sámson Ferenc izsai mezőgazdász is, aki jelenleg 120 hektáron termel krumplit, sárgarépát, hagymát és céklát. Meséli, mikor a nagyobb áruházláncok megjelentek az országban, a raktárakkal voltak kapcsolatban, de azok egymás után becsuktak, az áruházakba pedig nem jutottak be, így külföldre szorultak. Romániába, Magyarországra, Csehországba szállítottak, de aztán megváltoztak a körülmények. Ma már teljes mértékben az országon belül értékesítenek, a krumpli nagy része tőlük szerencsés módon beszállítókon keresztül áruházakba jut, a cékla zömét feldolgozó üzemeknek adják el, a sárgarépából fagyasztott áru is készül, valamennyit pedig közvetlenül a vevőknek adnak el.

A zöldségtermelés jövőjét ő sem találja túl rózsásnak. „A 90-es években, mikor elkezdtünk krumplit termelni, Szlovákiában a statisztikák szerint 120 ezer ha krumpli volt ültetve. 2015-ben ugyanez 7000 ha, tehát ebből is lehet érzékelni, merre irányul az ágazat. Évről évre egyre inkább csökken a termelés” – mondja. Hozzáteszi, ugyanúgy érvényes ez a többi zöldségre is, a kistermelőknél nemcsak az értékesítés okoz gondot, hanem az is, hogy meg tudjanak felelni a piaci feltételeknek – például a szabályok szerint csomagoljanak, mossák a krumplit. A kis árumennyiségre is nagy beruházás kell. Mint mondja, nemcsak az áruházláncok a hibásak, a vásárlóknak is nagy a felelősségük, hiszen a kereskedők csak olyan áruval töltik fel a polcokat, amit elvisznek és elfogy. Egy jól működő zöldségtermesztő vállalkozáshoz ma szerinte elsősorban egy összpontosított földterület és raktár szükséges. „Ma már minden négyzetméterért ölik egymást a gazdák. A fiatal gazdáknak sem könnyebb, támogatást ugyan kapnak, de földet nem tudnak belőle bérelni, a földterületek nagy része ma már bérlet alatt van” – fűzi a problémák sorához.

S2800014

Támogatás az ifjú gazdáknak

A fiatal gazdákat érintő támogatásokról, a szlovákiai támogatási rendszerről Pém Bálintot, a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetségének (ASYF) elnökét kérdeztük. Szlovákiában a terület alapú támogatás formája működik: egy hektárra 130 euró a támogatás mértéke, ehhez adódik hozzá 60-70 euró a zöldítés alapelvének betartására. 40 éves korig a fiatal vállalkozók az első 28 hektár gazdálkodási területre kaphatnak plusz 60 eurót – ezt a támogatást csak a megfelelő mezőgazdasági képzettséggel vagy szakmai gyakorlattal rendelkezők legfeljebb 5 évig igényelhetik a vállalkozásuk indítása után. Az igényléseket május 15-ig lehetett leadni. Az első agrárvállalkozás indítására szintén 40 éves korig pályázhattak a mezőgazdászok, itt 50 ezer eurót kaphatnak az Agrárkifizető Ügynökségtől. A felhívás márciusban zárult, több mint 2000 kérvény érkezett, ami több mint négyszerese a rendelkezésre álló költségvetésnek. Továbbá a sikeresen pályázó ifjú gazdák részére a Szlovák Kezes és Hitelbank (SZRB) Moja poda nevű földvásárlási kölcsönt készít elő, amely augusztustól lesz elérhető. A földhöz jutást a tervek szerint a Szlovák Földalap (SPF) is segítené, a gazdák a minisztérium elképzelése szerint állami földterületet igényelhetnek majd speciális növények termesztésére vagy takarmány előállítására.

A támogatás – ahogy Sámson Ferenc is látja – azonban csak egyes fiatal gazdáknak kedvez, főleg azoknak, akik már rendelkeznek földterülettel. „Nagyon sok kérdést kapok a földügyeket, a bérleti szerződéseket illetően. Központi probléma a bürokrácia, a gazdákra nehezedő jogszabályok, törvények és előírások, melyek igényes adminisztratív munkát igényelnek. A jövőben mindenképp szorgalmazni kell a támogatási rendszer egyszerűsítését, átláthatóságát, illetve mindenki által szabadon hozzáférhetővé válását” – teszi hozzá az ifjú gazdák elnöke.

SONY DSC

Vegyük a hazait!

De milyen lehet a jövő a körülményeket ismerve? Valóban elsorvad a zöldségtermesztés? Mit tehetnek a gazdák és a vásárlók? Patasi Ilona szerint a fogyasztók hozzáállásán is változtatni kellene. „Többet kell tenni azért, hogy az emberek figyeljék, mit vesznek, mit tartalmaznak egyes élelmiszerek és honnan származnak” – mondja. Hozzáteszi, a Szlovákiai Agrárkamara már több éve szervez farmer napot a dunaszerdahelyi épülete előtt, ahol számos háztáji termék megvásárolható. Patasi szerint a kisebb településeken is működőképes lehet egy hasonló rendszer, az önkormányzatok helyi piacot üzemeltethetnének kedvező feltételekkel, ahová mindenki kiviheti terményét. Egyre erősödik ugyanis a kereslet a háztáji, helyi, ízes és friss termékek iránt. A fiatalabb generáció már jobban odafigyel az étkezésre, a bio és piacról vásárolt termékek pedig menővé váltak. A kisebb termelők is ezt lovagolhatják meg. „A kisgazdák közösen vásárolva és értékesítve hasonló előnyökre tehetnek szert, mint nagyobb gazdálkodó társaik. Ez a modell Nyugaton és Lengyelországban is működőképes. A nagyobb mennyiségben vásárolt vetőmagra nagyobb kedvezményt kaphatnak, az értékesítési oldalon pedig a közös marketing új piaci lehetőségeket, magasabb árakat biztosíthat” – ismerteti Pém Bálint.

A szakértők tehát, bár korántsem szívderítő a helyzet, egyelőre nem temetik a hazai agráriumot. A régen olyannyira népszerű fóliázás valószínűleg már nem fog teljes mértékben visszatérni, de akadnak más termelési megoldások. „A technológiai vívmányok, a precíziós mezőgazdasági eszközök, a robotizácó, a környezetkímélő megoldások magas szintű szakértelmet igényelnek. Ezért egyre inkább az innovatív és új megoldásokra nyitott, bátor gazdáké a jövő” – véli Pém.

Sztankó Annamária

Top