REAL-K

21. századi tervek Dunamocson

Két épület energetikai korszerűsítését tervezi Dunamocs község, lehetőleg pályázati pénzből. Cserélnék az ajtókat, ablakokat, modern fűtésrendszert építenének ki, továbbá szigetelnék is az egészségügyi központ és a kultúrház épületét. Legalább 50 százalékos spórolás lehet a felújítás eredménye.

1280px-Dunamocs126

Pályázatot hirdettek a községi tulajdonú épületek energiafogyasztásának csökkentésére, melyet a Környezetvédelmi Minisztérium és az Európai Strukturális és Beruházási Alap forrásaiból finanszíroznak. A felhívás alapján Dunamocs önkormányzata is elkezdte a két pályázat előkészítését, mégpedig az egészségügyi központ és a kultúrház épületére.

„Ideje lenne korszerűsíteni ezeket az épületeket, hiszen hosszú évtizedekkel ezelőtt épültek, és azóta a fűtésrendszer, a szigetelés és a nyílászárók elöregedtek. Rengeteg energiát fogyaszt a fűtés. Az épületek mérete miatt a szigetelés vagy a fűtésrendszer cseréje meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit” – mondta a község polgármestere, Banai Tóth Pál. „Ez azonban most előnyünkre válhat: a pályázati felhívás alapján csak olyan beruházás kap támogatást, amely legalább 30 százalékos energia-megtakarítást eredményez, a legnagyobb mértékben pedig azokat a terveket támogatják, ahol a megtakarítás mértéke több mint 50 százalék” – folytatta a polgármester, hozzátéve, előzetes energetikai felmérések alapján Dunamocson mind a két épület esetében 50 százalékot meghaladó megtakarítással számolnak.

A tervezőkkel folytatott tárgyalások eredményeképpen mindkét épület felújítására olyan tervek készültek, amelyek megfelelnek a 21. század elvárásainak. Az épületek 16 cm kőzetgyapot szigetelést kapnak, és természetesen az összes nyílászáró cseréjére is sor kerül. A fűtést geotermikus hőszivattyúk fogják biztosítani, amelyek a föld felszíne és a mélyebb rétegek hőmérséklete közti különbséget használják fel energiatermelésre. Ehhez egy zárt csőben folyadék kering a felszín és a mély között, villanymotor segítségével. A villanymotorok energiaellátását a tervek szerint az épületek tetején elhelyezett napelemek biztosítják majd. Ezáltal a középületek nyáron hűvösek, télen jól fűtöttek lesznek. A megszépülő falukép, amit az épületek új külső burkolata jelent, már csak ráadás.

„Jelentős pályázati keret áll rendelkezésre, összesen 120 millió euró, ezért nagyon bízunk a sikerben. Amennyiben mégsem nyernénk támogatást, a tervek megvalósításának más módjait is biztosítani fogjuk, például többlépcsős kivitelezést beruházási hitel igénybevételével” – zárta nyilatkozatát a polgármester.

(miriák)

Top